2024. május 16., csütörtök - Botond, Mózes
Idén igazi farsangi mulatságot nem lehet tartani, azonban sok iskolában osztályszinten rendezik meg a mulatságot. A járványügyi előírások miatt idén nem a megszokott formában zajlanak le a farsangi mulatságok. Hagyományos, nagy létszámú iskolai rendezvényt tilos szervezni, de az iskolák osztályszintű farsangi bulikat engedélyezhetnek, ahol csak azok a gyerekek vannak jelen, akik egyébként is egy légtérben tanulnak – írja a Baon.hu.
Februártól megváltoznak a pilóta nélküli légi járművekre, ismertebb nevükön a drónokra és azok használatára vonatkozó szabályok Magyarországon. A dróntörvény szabályozza a magyarországi drónhasználattal összefüggő tevékenységeket, a Magyar Közlönyben több rendelet is megjelent február 2-án.
Idén is elmarad a Lipcsei Könyvvásár a járványhelyzet miatt – erősítették meg a szervezők a dpa hírügynökségnek az erről szóló médiaértesülést.
Kissé talán optimista hozzáállásnak tűnhet a jelenlegi helyzetben, ám az aktuális tervek szerint 2021. május 22-én ténylegesen, elszakadva az online világtól, fizikális valójában nyitja meg kapuit a Velencei Építészeti Biennálé. A kiállítás a tervezett nyitás után egészen november 21-ig látogatható lesz.
A fél éven át tartó ötletverseny győztesei közönség nélkül, de kamerák előtt vehették át az első helyezésért járó díjaikat, egy COVID-biztos forgatás során. A versenyről, illetve a díjazottakról részletesen beszámoltunk a FEB1 Backstage online eseményünkön.
Gyakran túlvállalod magad? Szeretnél végre „NEM”-et mondani a kérésekre „igen” helyett? Szeretnéd tudni, hogyan érvényesítsd a szándékaidat? Szeretnéd jobban menedzselni az idődet? Szeretnéd jól kezelni az időrablókat? Szeretnél végre hatékonyan beépíteni új szokásokat? Leszámolnál a halogatással?
Hamarosan újra itt a szerelmesek napja, amikor az üzletek polcait elárasztják a szívecskés termékek. A párkapcsolatban élő nők nagy része alig várja a romantikus üzenetet hordozó csokit, virágcsokrot vagy plüssállatot. De vajon épp ilyen fontos a férfiak számára is, hogy február 14-e piros betűs ünnep legyen?
Hungexpo Zrt. árbevétele a negyedére esett vissza tavaly az előző évihez képest, és az idei első negyedév sem kecsegtető.
Ha csak a bejelentett tervekre hagyatkozunk, a 2020-as évek az űrturizmus aranykora lesz, amelynek végén a turisták már nem csak űrrepülőgépekben utazva élhetik át a súlytalanság élményét, de akár a Föld körül keringő, kifejezetten turistáknak épített űrállomásokon is eltölthetnek néhány hetet.
Mindannyian tudjuk, hogy a vendéglátóipar helyzete egyre nehezebb: a közel 3 hónapja tartó korlátozások következtében sokan csődközeli helyzetbe kerültek. Egy autószerviz most arra buzdít, hogy ha megtehetjük, vállalkozóként is segítsük őket.
Döntött a BVV Trade Fairs Brno vezetősége: az IDET Nemzetközi Védelmi és Biztonságtechnikai Szakvásár rendhagyó időpontban, 2021. október 20-22. között kerül megrendezésre. Az új időpont nem ütközik hasonló ágazati eseményekkel sem Csehországban, sem külföldön.
Legyen szó a Lilium eVTOL (elektromos meghajtású…
A Liszt Ferenc Repülőtér mellett épülő új…
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…