2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Mivel a fővárosi turizmus 90 százalékát külföldiek teszik ki, ezért ha nem kapnak megfelelő támogatást, akkor sokkal rosszabb helyzetbe sodródhatnak. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, a teljes hazai turizmus bármikor bedőlhet a pandémia következtében bevezetett lezárások miatt, ugyanis a KSH adatai alapján a külföldi vendégéjszakák száma 99%-kal, a belföldieké pedig 95%-kal esett vissza idén áprilisban a tavalyi értékekhez képest.

Október 27-én reggel nyolctól november 26-án este kilencig lehet licitálni a balatonboglári Sellő kemping 1,5 hektáros területére. Az árverésre a Bahart reorganizációja keretében kerül sor az állami többség döntése szerint - írja a Balatontipp.hu.

Idén első alkalommal hirdette meg az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ az „Év Kilátója” pályázatát, amelyben a nagyközönség bevonásával keresték meg Magyarország kedvenc kilátóját.

A koronavírus-járvány második hullámában egyszerre kell biztosítani a gazdaság működőképességét és az óvintézkedések betartását.

Mint arról már korábban hírt adtunk, október 15-16-án rendezik a Bocuse d’Or európai döntőjét, amelynek először ad otthont a Balti-tenger partján fekvő észt főváros, Tallinn.

A Laczkó Dezső Múzeum 2021 júniusáig megtekinthető tárlata a két világháború közötti Magyarországot mutatja be. A megnyitón Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára szerint a kor ellentmondásossága dacára a háború előtti utolsó békeévekben fénykorukat élték a magyar filmek, kávéházak és színházak.

Az ősz új szabályokat hozott a koronavírus második hulláma miatt a vendéglátásban. A közönség jól alkalmazkodik a Covid okozta kihívásokhoz,­ kérdés, meddig tart majd az átrendeződés. Sokan nem értik, milyen ­tudományos alapvetések szerint készültek a jelenlegi előírások.

Megnyílt a Dunakanyar és Szentendre legújabb, modern, fiatalos, 104 fő befogadására alkalmas szállodája az ország legnagyobb szabadtéri múzeumának szomszédságában. Kiváló választás azok számára, akik több napos múzeumi látogatást terveznek, a Dunakanyar településeit szeretnék meglátogatni, vagy a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó egyedülálló természetvédelmi környezetben szeretnének barangolni. A hotel vendégeinek a Skanzenbe a belépés ingyenes.

Azokat, akik megajándékoztak minket legkedvesebb dalainkkal. Ennek apropóján mintegy 68 hazai szerző mutatja be saját videójában, hogyan születnek meg a kedvenc slágereink. Kiderül, hogyan dolgoznak a mindennapokban, mi (vagy ki) inspirálta őket a szerzői munkára. 

Globális márkává válhat a finn Wolt a Netpincért is tulajdonló Delivery Hero társalapítójának 7,7 millió eurós invesztíciójával.

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője