2026. június 13., szombat - Antal, Anett

A Széllkapu Park átadása új lehetőségeket nyit az immáron mintegy 6 hektáros területen fekvő, s jövőre a 20. születésnapját ünneplő Millenáris előtt. A sokszínű létesítményben rejlő lehetőségekről és kihívásaikról Dankó Virág ügyvezető igazgató beszélt.

Az Arany ló legendája elevenedett meg nagyszabású lovas show keretében szeptember 19-én és 20-án a Lázár Lovasparknak otthont adó festői Domonyvölgyben, ahol az őszi-téli hétvégék is lovas programoktól lesznek hangosak.

A Nyitott Főzdék Napján megnyitják a kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek! Október 10-én egész nap változatos programokkal, főzdetúrákkal, finom falatokkal, sörkóstolókkal és vásárlási lehetőséggel várnak a hazai kisüzemek! Ezen a napon ott kóstolhatod meg a magyar söröket, ahol azok készülnek!

Pénteken a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületében adták át „Az Erdő álma” természetvédelmi-irodalmi pályázat díjait. 2020-ban a járványhelyzet ellenére is 946 darab vers, próza és mese érkezett be országosan a 6-19 éves korosztálytól.

Szigorú biztonsági szabályok mellett októberben megrendezi a Construma, az Otthon Desing, az Automotive Hungary, és az Ipar Napjai kiállításokat a Hungexpo – jelentette be a létesítmény hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten Ganczer Gábor vezérigazgató.

Jamie Oliver olasz étterme és pizzeriája után hétfőtől a Jamie Oliver’s Diner vagány ételei is elérhetők lesznek Budapesten – jelentette be a magyarországi Jamie Oliver-éttermeket üzemeltető Zsidai Gasztronómiai Csoport.

A legfeljebb nyolcszobás szálláshelyek felújítására nyáron kiírt pályázaton Veszprém megyéből 1656 szálláshely kapott több mint ötmilliárd forint támogatást, Veszprémben pedig 45 vállalkozás több mint 110 millió forintot.

Elmarad a hagyományosan hordócsapolással kezdődő müncheni Oktoberfest, a bajor főváros világhírű sörfesztiválja, a koronavírus járvány miatt.

Ez főleg a testhőmérséklet-mérésre és a maszkviselésre vonatkozik.Elég nagy a szórás abban, hogy a fürdők mennyire szigorú pandémiás intézkedéseket vezettek be az elmúlt hónapokban. Az alapvető szabályok betartására mindenhol felhívják a látogatók figyelmét, néhol azonban szigorúbb rendelkezéseket is életbe léptettek.

Az egykori zalaegerszegi Hotel Balatonból alakították ki a kínai tulajdonban lévő Willis Hotelt, melyet szombaton nyitottak meg ünnepélyes keretek között.

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője