2026. június 13., szombat - Antal, Anett

A mellrák élete során minden nyolcadik-kilencedik nőt érinti, a gyógyulás kulcsa pedig a korai felismerés és az időben elkezdett kezelés, amellyel a rosszindulatú elváltozás nagyon jó eséllyel kezelhető. A Rózsaszín Október mozgalom keretein belül minden évben a felismerés leghatékonyabb módszerére, valamint a szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel a figyelmet.

A marketingvezetők, a kommunikációs vezetők és a termékfejlesztők körében egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy naprakész információjuk legyen a termékeikkel, szolgáltatásaikkal kapcsolatos vásárlói véleményekről. A technológia mostanra jutott el oda, hogy az interneten megjelenő, percenként milliós nagyságrendű észrevételt pillanatok alatt feldolgozza.

A Hungexpo vezérigazgatója szerint októberben lassan, óvatosan elindulhatnak az üzleti rendezvények, viszont, ha a helyzet változatlan marad és nem kapnak segítséget, akkor elbocsátások is lehetnek.

Elképzelhető, hogy Pozsony-Óváros mégis megrendezi hagyományos karácsonyi vásárát a Hviezdoslav téren, feltéve, ha teljes mértékben sikerül meghozni a megfelelő a járványügyi óvintézkedéseket.

60 programmal várunk titeket az őszi Margón október 15-18. között személyesen és online! A szigorú biztonsági előírások betartva minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy biztonságban legyetek a helyszínen, ahol találkozhattok majd kedvenc szerzőitekkel.

Családbarát Múzeum díjat nyert a Skanzen. Ennek megfelelően a kikapcsolódni vágyó felnőttek mellett a következő hetek programjai között kifejezetten a gyerekekre és az őszi szünetre is gondolnak – például bringatúrákkal!

2020-ban is kinyitnak a balatongyöröki pincék és velük a lehetőség is a finomabbnál finomabb balatoni borok kóstolására és egy családi kisvonatozásra a Becehegyen! Szépkilátói büfésornál található kiinduló ponton lehet megvásárolni a kóstolópoharat 14.00 órától, ami egyrészt a dottó kisvonaton való utazásra jogosítja fel tulajdonosát – ami körmenetben közlekedik a pincék és az állomáshelyek között -, másrészt ezzel a pohárral lehet végigkóstolni a programban résztvevő pincék kínálatát.

Megrendezik a Római Filmfesztivált, ám szűkített keretek között: október 15. és 25. között csupán 24 játék- és dokumentumfilm verseng a hivatalos programban a közönségdíjért, a fesztivál egyetlen trófeájáért, körülbelül feleannyi, mint az elmúlt években.

Kigyulladt vasárnap éjszaka a Budapest V. kerületében található Fröccsterasz nevű vendéglátóhely terasza és a hozzá tartozó bódé, körülbelül harminc négyzetméteren. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az esethez a fővárosi tűzoltók érkeztek ki, akik két vízsugárral körülhatárolták a tüzet.

Még épphogy csak véget ért a 2020-as évad újdonságokkal teli döntője, októbertől ismét elindul a regisztrációs időszak az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. által szervezett 5letből jövő! játékos vállalkozói vetélkedőre, amely a most következő, ötödik szériára is tartogat meglepetéseket.

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője