2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

Megnyílt a Magyar Világ 1938-1940 című kiállítás Veszprémben

1211

A Laczkó Dezső Múzeum 2021 júniusáig megtekinthető tárlata a két világháború közötti Magyarországot mutatja be. A megnyitón Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára szerint a kor ellentmondásossága dacára a háború előtti utolsó békeévekben fénykorukat élték a magyar filmek, kávéházak és színházak.

Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere úgy fogalmazott, hogy a 20. századelő magyar képzőművészei, zeneszerzői, irodalmárai az európai élvonalhoz tartoztak, és a kiállítás abban nyújt segítséget, hogy ezt felismerve, a kultúránkat a helyén kezeljük.

Nyári Gábor, a Kodolányi János Egyetem és a Magyarságkutató Intézet kiállításának kurátora az MTI-nek elmondta, hogy az 1930-as évek végét idéző kiállítótereket rendeztek be: többek között egy működő mozi, egy parasztház, egy polgári szalon, egy szavazófülke és egy korhű iskolát bemutató kiállítósarok is helyet kapott a tárlaton. A kiállítás március 15-ig volt látható a Magyar Nemzeti Múzeumban, Veszprémben 2021 júniusáig tekinthető meg.

A kiállításon látható a Parlament delegációs termének 1944-ben eltűnt és a közelmúltban előkerült címere is. A tárlat ismerteti a haderőreform legfontosabb mozzanatait, bemutatja az 1938-ban rendezett eucharisztikus világkongresszust, és interaktív módon egy kvíz is kitölthető.

(Forrás: www.turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

More details
Ismé

Ismé

More details
A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője