2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Noha a járvány súlyos csapást mért a hazai idegenforgalmi-szektorra, az üzleti modell megújításával életbentartható egy szálloda. A nyáron megnyílt Aria Hotel Budapest tetőbárjában, a High Note SkyBar-ban, ősztől a hétvégeken már reggelivel, esténként pedig vacsoramenüvel is várják a vendégeket.

A Grapoila olajsajtoló mind a hat nevezett terméke csillagot kapott a világ elsőrangú, legnagyobb elismeréssel járó londoni székhelyű gasztronómiai világversenyén, a Great Taste Awards-on. A cég olajai és lisztjei túlzás nélkül levették a lábukról a zsűritagokat, akik a hagyományhoz hűen ezúttal is vakon kóstoltak, hogy semmi ne befolyásolja az ítéletüket. A győzelem kizárólag a minőségi alapanyagokon, a szakértelmen és a technológián múlt ebben az évben is, a Grapoila pedig minden túlzás nélkül az idei kiírás egyik legnagyobb nyertese lett.

A fenti címmel tartottak panelbeszélgetést a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szeptember 24-i budapesti régióülésén három szektor – szállodaipar, légiközlekedés, beutaztatás – képviselőjének részvételével.

A Budapest Convention Bureau folyamatosan monitorozza a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott, sokszor napról napra változó nemzetközi ki- és beutazási, illetve rendezvénytartási szabályozásokat. Íme összefoglalójuk az aktuális helyzetről.

17 ország vesz részt a Bocuse d'Or Europe-on Tallinban, október 15-16 között, köztük mi is.

Már lehet asztalt foglalni a DiningCity Országos Étterem Hét őszi programjában résztvevő éttermekbe. Az október 9–18. között zajló tíznapos rendezvényre országszerte mintegy 130 étterem állított össze 3 fogásos menüsorokat. A foglalható helyek száma limitált.

Az egészségmegőrzést és aktív pihenést előtérbe helyező hotelkomplexum 19 lakosztállyal, éjszakába nyúlóan nyitva tartó edzőteremmel, wellnessrészleggel és bisztróval várja a vendégeket ez év júliusától.

Csőrös maszkot, az úgynevezett pestisdoktor álarcot viselve mutatták be ’A gondolkodás forradalma’ című könyvet az idei Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozat keretében. A koronavírus miatt megváltozott körülmények közt megrendezett eseményen Kiss Róbert Richard újságíró és Mosóczi András szerző nem véletlenül döntöttek úgy, hogy a középkor nagy pestisjárványai idején használatos maszkkal védekeznek.

Nagyon futurisztikus, kényelmes, csak éppen 199 dollár.

Hazai szállodásokat kérdeztünk, mi a helyzet náluk most, a járvány második hullámánál, rendezvények sorozatos visszamondása esetén. Egységes képet találtunk.

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője