2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Archívum

Csőd szélére került a koronavírus-járvány miatt a budapesti turizmus

742

Mivel a fővárosi turizmus 90 százalékát külföldiek teszik ki, ezért ha nem kapnak megfelelő támogatást, akkor sokkal rosszabb helyzetbe sodródhatnak. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, a teljes hazai turizmus bármikor bedőlhet a pandémia következtében bevezetett lezárások miatt, ugyanis a KSH adatai alapján a külföldi vendégéjszakák száma 99%-kal, a belföldieké pedig 95%-kal esett vissza idén áprilisban a tavalyi értékekhez képest.

Habár nyár végére javult a helyzet, az augusztusi adatok még ennek ellenére is döbbenetesek voltak külföldi vendégeknél 73%-os, Budapesten 85%-os csökkenést tapasztaltak.

Az Index megkeresésére Faix Csaba, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. (BVA) és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője elmondta, legkorábban jövő nyár elejére történhet javulás, és csak jövő ősszel lendülhet ismét fel a fővárosi turizmus.

„Az idelátogatók csaknem kilencven százaléka más országból érkezik. A nyáron elindult egy nagyon lassú javulás, érkeztek csoportok, hátizsákos, autós turisták, de a szeptemberi határzár ismét ellehetetlenítette a helyzetet. Reménykedtünk, de az újabb korlátozások azt jelentik, hogy az ősz és a tél is elszállt.”

Faix hozzátette, a kormánynak arra kellene fordítani minden erejét, hogy az iparágban dolgozók ne veszítsék el a munkájukat az elkövetkező hat-kilenc hónapban, mivel Budapestnek nincs meg a kellő eszköze és anyagi forrása ahhoz, hogy ezt a feladatot saját maga elvégezze.

Igaz, hogy a Restart Budapest kártyával a szállodaajánlatokat és kedvezményes strandbelépőket is igénybe lehetett venni, viszont a kedvező visszajelzés ellenére elmaradt a várt siker – mindez főleg azért lehetett, mert nyáron inkább a Balatonra utaztak az emberek Budapest helyett.

(Forrás: www.liner.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details
A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

A vállalati rendezvények hasítottak legjobban a kommunikációs szektorban

More details
Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

Ezeket a borokat válaszd a húsvéti sonka mellé

More details
Ezek az előadások várnak a Z generáció eléréséről szóló workshopon

Ezek az előadások várnak a Z generáció eléréséről szóló workshopon

More details