2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Milliók a vállalkozó kedvű középiskolásoknak

823

Még épphogy csak véget ért a 2020-as évad újdonságokkal teli döntője, októbertől ismét elindul a regisztrációs időszak az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. által szervezett 5letből jövő! játékos vállalkozói vetélkedőre, amely a most következő, ötödik szériára is tartogat meglepetéseket.

Digitális válaszok a modern kori kihívásokra

A globális műanyagszennyezés problémájára, a lokális közösségépítés hiányaira és a nyelvtanulási nehézségek kiküszöbölésére is választ találtak az 5letből jövő! játékos vállalkozói vetélkedő 2020-as döntősei, akik között idén már határon túli résztvevő is volt. Az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. által megrendezett országos verseny során kiderült, hogy a fiatalok számára kiemelten fontos a környezet- és egészségtudatos, multikulturális, ugyanakkor helyi értékeket feltáró és megőrző életmód kialakítása és fenntartása, amelynek megvalósításához elsősorban egyedi és kreatív digitális platformokat, applikációkat hívtak életre. Az 5letből jövő! játékos vállalkozói vetélkedő célja pedig az, hogy az ötletük iránt elkötelezett csapatokat végigvezesse egy saját vállalkozás megalapításának folyamatán, hogy a gyakorlatban is használható tudással, tapasztalattal felvértezve az iskolapadból kilépve sikeres vállalkozóvá vagy értékes munkaerővé válhassanak.

otlet2

Fergeteges online show

A 2020-as verseny során azonban nemcsak a játékosok, hanem a szervezők is kihívás elé kerültek, ugyanis a koronavírus járvány miatt hozott korlátozások áthúzták a verseny döntőjére kialakított forgatókönyvet. A megszokott nagyszámú élő közönség előtt zajló prezentációk helyett tehát a korábbi fordulót legeredményesebben teljesítő öt csapat idén egy fergeteges online show keretein belül mutathatta be céges ötletét a vállalkozókból, gazdasági, marketing és kreatív szakemberekből álló szakmai zsűri előtt. Ez az ötlet annyira bevált, hogy a verseny döntői ezentúl minden alkalommal nyomon követhetőek lesznek online is.

otlet

Hisznek az ötletükben

Az 1+1 millió forintos fődíjat végül a budapesti Trois Cent Soixante Croissant érdemelte ki, akik egy olyan nyelvtanulást segítő applikációt álmodtak meg, ahol a Nativersity alkalmazáson keresztül a kiválasztott nyelven olyan emberekkel lehet beszélgetni, akiknek ez az anyanyelvük. Az idei győztesek egy személyes interjú keretein belül elmondták, hogy komoly potenciált látnak az ötletükben és megfelelő forrás megléte esetén szívesen belevágnának a virtuálisan megálmodott vállalkozásuk létrehozásába, hasonlóan a tavalyi nyertesekhez, akik az AIPA Kft. mentorálása mellett létre is hozták és működtetik a Diákorep (https://www.facebook.com/diakorep) elnevezésű korrepetáló szolgáltatásukat. A vállalkozó kedvű fiatalok tehát a versenyre épülő mentorprogramban is részt vehetnek, ahol - kilépve a játék keretein túlra - tényleges start-up-ot fejleszthetnek ötletükből.

Bár az eredmények szépek, nincs pihenés, hiszen hamarosan indul a jelentkezés a következő évadra, amely egyben az 5letből jövő! verseny ötödik szériája lesz. A szervezők ehhez méltóan igazi meglepetésekkel és újításokkal készülnek. A vetélkedő aktuális állásáról, a jelentkezésről és minden fontos információról a verseny hivatalos honlapján www.5letboljovo.hu lehet olvasni.

(Esemény Menedzser)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője