2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Idén is kiemelt figyelem övezi a 19 éves Prima Primissima Díjat, a tervek szerint decemberben ismét sor kerülhet a díjátadóra. A hagyományoknak megfelelően a jelöltek listáján a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői szerepelnek. A közönség újra lehetőséget kap a szavazásra, a Prima jelöltekre is lehet majd voksolni.

Magyar cégek is jelentkezhetnek arra a kéthetes bécsi tréningre, amelyet az EIT Manufacturing és a Bécsi Gazdasági Ügynökség novemberben tart a gyártással foglalkozó közép-kelet-európai startupoknak – közölte Bécs Város Külképviseleti Irodája az MTI-vel.

Másfél év alatt jóval többet változott a munka világa, mint az elmúlt három évtizedben. Itt az ideje, hogy hasznosabbá, élvezetesebbé és értékesebbé tegyük azt a tevékenységet, amellyel életünk harmadát töltjük. Novemberben átgondoljuk, újratervezzük, a jövő igényeire szabjuk a munkát a vezetők új generációjának igényei és elképzelései szerint.

Találkozz a munkaadókkal, add virtuálisan a kezükbe az önéletrajzodat, és találd meg három nap alatt a számodra leginkább megfelelő állást. Mindezt biztonságosan, kényelmesen – akár otthonról –, a HVG Online Állásbörzén.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 2026-tól kétévente szeretne Labdarúgó Világbajnokságot. Azt, hogy ezt milyen feltételek mellett tartja elképzelhetőnek, vélhetően a jövő csütörtöki online egyeztetésen mondják majd el. A sokat vitatott ötletről a tervek szerint egyeztetnének a játékosokkal és az edzőkkel is. Már a tanácskozás előtt élesen ellenezte az ötletet a legerősebb, és egyben legtöbb futballvilágbajnokot adó tagszervezet, az UEFA.

Színpadok helyett videókkal szórakoztatta a közönséget az elmúlt hónapokban a világhírű Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox. A zenei társulat jazz és swing stílusban, zseniálisan újragondolva szólaltatja meg a múlt századvégi és mostani slágereket.Korábban turnéikkal járták a világ legnagyobb koncerthelyszíneit, a pandémia miatt azonban még nagyobb hangsúlyt fektettek az interneten megjelenő dalokra.

Minden franchise szakma iránt érdeklődőt, vállalkozót szeretettel vár a Magyar Franchise Szövetség október 14-én, 14:00 órai kezdettel megrendezésre kerülő franchise délutánjára.

2 ezer négyzetméteren várja a magyar pavilon a látogatókat, az Event Insider legfrissebb adása pedig izgalmas háttérinfókat derített ki a szervezésről.

Egymásnak feszülő érdekek, nézetkülönbségek a mindennapjaink részét képezik, de a törekvés a hatékony együttműködésre – a munkánkban és a magánéletünkben is –, kiemelt fontossággal kell hogy bírjon. A konfliktusok lehetőségként is szolgálhatnak, és elmélyíthetik kapcsolatainkat. A konfliktuskezelési készségek elsajátításával könnyebben tudunk kommunikálni munkatársainkkal, ügyfeleinkkel.

Franciaország nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or fődíját, amelyet hétfő este hirdettek ki a franciaországi Lyonban. A második helyezett Dánia, a harmadik Norvégia lett. A verseny legjobb commis-jének járó díjat a svájci csapat segítője nyerte, a legjobb elviteles téma különdíját Svédország, a legjobb hústálnak járó elismerést Izland kapta.

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője