2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Berobbant az interneten a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox

1082

Színpadok helyett videókkal szórakoztatta a közönséget az elmúlt hónapokban a világhírű Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox. A zenei társulat jazz és swing stílusban, zseniálisan újragondolva szólaltatja meg a múlt századvégi és mostani slágereket.Korábban turnéikkal járták a világ legnagyobb koncerthelyszíneit, a pandémia miatt azonban még nagyobb hangsúlyt fektettek az interneten megjelenő dalokra.

Különleges klipjeik miatt március óta 1,5 követővel bővült a közösségi oldaluk, és már olyan videójuk is van, amit közel százmilliószor játszottak le a YouTube-on.

A Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox csapatának eddig sem kellett szégyenkeznie, ha a népszerűségük került szóba. A pop-jazz jelenség 2011 óta élő fellépések sorozatával szórakoztatta a közönséget a világ minden táján, Magyarországon is többször adtak már koncertet. A népszerű zongorista, Scott Bradlee által alapított, kimagaslóan tehetséges nemzetközi énekesekből és zenészekből álló PMJ csapat a pandémia ideje alatt szüneteltette élő fellépéseit, a munkát azonban nem hagyták abba.

posztmod2
Színpadi show-k helyett, a tőlük megszokott módon videókkal szórakoztatták a közönséget. Klipjeik miatt március óta 1,5 követővel bővült a közösségi oldaluk, és már olyan videójuk is van, amit közel százmilliószor játszottak le a YouTube-on. Az újragondolt világslágereket és ismert jazz és swing dalokat összesen már 1,5 billió alkalommal játszották le a YouTube-on, csatornájuk feliratkozószáma pedig megközelíti az 5,4 milliót. Az utolsó klipjük szeptember 16-án jelent meg, ebben Haley Reinhart közreműködésével adják elő a Don’t Speak - No Doubt című dalt. Ezt a kisfilmet néhány nap leforgása alatt máris 1,2 millió alkalommal játszották le. Hasonlóan népszerűek a TikTok felületén is, ahová egyedi klipeket készítenek a legtehetségesebb előadóikkal.

posztmod3

A Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox közben azon dolgozik, hogy újra élő koncerteken szórakoztathassák a közönséget. Hamarosan újra világkörüli turnéra indulnak, programjukba pedig a magyar közönség örömére Budapest is bekerült. A PMJ különlegesen tehetséges énekesei „időgépbe teszik a popzenét” és együtt ünneplik meg a 20-as évek legnagyobb slágereit. A pop-jazz jelenség élő fellépések sorozatával keresztülszeli az Egyesült Arab Emírségeket, Kanadát, az Egyesült Királyságot és Európát. Turnéjuk során 2022. június 23-án este látogatnak el a magyar fővárosba, hogy a Papp László Budapest Sportarénában lépjenek fel.

Mint mindig a PMJ élő műsorai alkalmával, a The Grand Reopening turné is több tehetséges énekesből és zenészből álló együttest vonultat fel, akik Bradlee generációkon átívelő dalait éjszakáról éjszakára életre keltik. Az alapegyüttes tagjaihoz gyakran meglepetés vendégek csatlakoznak, hogy minden koncert egyedi, kiszámíthatatlan legyen és ugyanakkor ezáltal napjaink vagy bármely más időszak egyik legizgalmasabb élő zenei élményévé váljon.

Jegyek kaphatók a Tex országos jegyirodáiban és az eventim.hu-n:
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/postmodern-jukebox-budapest-papp-laszlo-sportarena-563136/event.html

VIP-csomagos jegyvásárlás:
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/postmodern-jukebox-budapest-papp-laszlo-sportarena-563136/event.html

| Rendezvény Világ

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője