2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Az MLSZ sem kér a túl gyakori futball VB-ből

781

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 2026-tól kétévente szeretne Labdarúgó Világbajnokságot. Azt, hogy ezt milyen feltételek mellett tartja elképzelhetőnek, vélhetően a jövő csütörtöki online egyeztetésen mondják majd el. A sokat vitatott ötletről a tervek szerint egyeztetnének a játékosokkal és az edzőkkel is. Már a tanácskozás előtt élesen ellenezte az ötletet a legerősebb, és egyben legtöbb futballvilágbajnokot adó tagszervezet, az UEFA.

Az európai szövetség szerint már így is túlzsúfolt a versenynaptár, és már nem lehet továbbterhelni a játékosokat az egészségük veszélyeztetése nélkül. A FIFA álláspontja szerint viszont sok ország esetében az egyetlen igazi sportági húzóesemény a vb, ami mellett szakmai indokok és erős gazdasági érvek is szólnak. Kíváncsiak voltunk, hogy vajon lehetőségként tekintene egy kétévenkénti VB-re és kétévenkénti EB-re a Magyar Labdarúgó Szövetség, vagy túlzásnak tartják az ötletet. Sipos Jenő szóvivővel Nagy Károly beszélgetett.

Közben az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség, a FIFA. A magyar szövetség ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott.

A FIFA keddi közlése alapján a fegyelmi bizottság az eset súlyossága miatt hozott ilyen szigorú döntést.
A magyar drukkerek egy csoportja gúnyosan adott hangot a nemtetszésének, amikor a szeptember 2-i, 4-0-s vendégsikerrel zárult mérkőzésen az angol játékosok rasszizmus ellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek a kezdés előtt, majd a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekeltek. Emellett - a FIFA indoklása alapján - a hazai szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak és eltorlaszolták a lépcsőket. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese következő hazai vb-selejtezőjét október 9-én az albánok ellen vívja.

I Forrás: trendfm.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője