2026. június 14., vasárnap - Vazul
A Nemzeti Kastély- és Várprogram, illetve más várfelújítások nyomán egyre több dicső múlttal rendelkező erősségünk válik olyan turisztikai célponttá, amely már méltán felkeltheti a látogatók
A Kemencei Erdei Múzeumvasút 20. születésnapján tartott ünnepségen az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kormány az eddig elhanyagolt kisvasúthálózatra a turizmus fontos részeként
Megújult várkerttel, várfalsétánnyal és különleges, interaktív kiállítással is várja a látogatókat a szigetvári vár 2022 második felében. A mintegy másfél milliárd forintos turisztikai fejlesztés alapkövét
A Pozsonyi Turisztikai Szervezet (Bratislava Tourist Board) néhány pozsonyi szállodával karöltve promóciós nyári kampányt indított „72 órás város“ címmel. Hetvenkét óra – legalább ennyi idő kell,
A tavaszi kényszerű leállás után augusztus 1-jétől újraindul és normál nyitvatartási rend szerint közlekedik a műszakilag is megújult Zugligeti Libegő, Budapest egyik legkedveltebb, immár ötven
A ponthatárok kihirdetése után nem minden jelentkező feltétlenül boldog. Ha idén nem jött össze a felvételi, érdemes egy piacképes szakmát tanulnod, hiszen több OKJ tanfolyam
Csütörtök este nyilvánosak lesznek az egyetemi ponthatárok, a felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről, de a koronavírus-járvány miatt a Pont Ott
Ötödik nyáron rendezik meg a Tér-Zene elnevezésű ingyenes, szabadtéri koncertsorozatot, amely színvonalas zenei programot kínál hétről hétre a Kossuth térre látogatóknak.
Négy hónap zárvatartás után, július 24-én ismét megnyitja kapuit a Budavári Palotában a BTM Vármúzeum. Nyereményjátékkal és tárlatvezetésekkel készülnek a látogatók fogadására.
Célegyenesbe fordult a Gellért-hegyi sikló építésének előkészítése. Jelenleg a beruházás építési engedélyének meghosszabbítását célzó eljárás, valamint a projektcég és a Fővárosi Önkormányzat között 2009-ben megkötött
A hely, ahol a repülős múlt, jelen…
2026. június 14-én indul az X Smart…
Irány a Balaton SUP Fesztivál 2026. június…








