2025. december 6., szombat - Miklós

Archívum

Augusztustól újra mindennap működik a Zugligeti Libegő

1071

A tavaszi kényszerű leállás után augusztus 1-jétől újraindul és normál nyitvatartási rend szerint közlekedik a műszakilag is megújult Zugligeti Libegő, Budapest egyik legkedveltebb, immár ötven éve működő közlekedési eszköze.

Bár utasok nem közlekedhettek vele, de a járványügyi veszélyhelyzet idejére elrendelt leállás sem telt eseménytelenül a Libegő számára, hiszen kihasználva a kényszerű üzemszünetet, műszakilag megújult az idén 50 éves közlekedési eszköz – tájékoztatta szerkesztőségünket Budapesti Közlekedési Zrt. turisztikai marketing koordinátora, Szabó Krisztina.

A rekonstrukció keretében felújított hajtásrendszerrel még biztonságosabbá vált a Libegő üzemeltetése, amely Magyarország első személyszállító drótkötélpályájaként már 1970 óta szállítja a túrázókat, kirándulókat.

Május végén már csökkentett nyitva tartási időben újra indult a szolgáltatás, mely július végéig azonban csak hétvégenként és ünnepnapokon üzemel.

Augusztustól azonban – a páros hetek hétfőjén esedékes karbantartási napok kivételével – mindennap 10:00-19:00 óra között nyújt kikapcsolódást a túrázni, pihenni vágyóknak, valamint kínál felejthetetlen panorámát, látnivalót Budapest és a fotózás szerelmeseinek.

Jó hír a megfáradt túrázók számára, hogy augusztus elsejétől a büfé is a korábbi, megszokott rend szerint üzemel.

Idén két alkalommal lesz lehetősége a Libegő szerelmeseinek éjszaka is libegőzni!Augusztus 29-én kerül megrendezésre az utasok körében oly kedvelt országos rendezvény, a III. Libegők Éjszakája, valamint egy hónappal később, szeptember 26-án az Éjszakai Libegőzés, amely mindig felejthetetlen kalandot, panorámát és látnivalót kínál Budapest és a fotózás kedvelőinek.

(Forrás: www.turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Budapest Coffee & Tea Festival, 2026. május 7-10.

Budapest Coffee & Tea Festival, 2026. május 7-10.

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

More details
Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

More details
Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

More details
Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője