2026. július 1., szerda - Annamária

Rendezvény Világ

"Vége az aranykornak, a színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok" címmel jelent meg cikk az index.hu oldalán. A nyár első

További három évvel meghosszabbította együttműködését az EFOTT és az Auchan, így a fesztiválozók 2029-ig biztosan az ország egyik legnagyobb fesztivál-áruházával és a hozzá kapcsolódó élmény-

A Dinnyési Várpark nyári programokat kínál családoknak és táborozó csoportoknak. A szabadtéri makettvárak mellett bejelentkezésre íjászat, kézműves foglalkozások és kisvasút várja a látogatókat. A

A vízitúrázás az egyik legjobb módja annak, hogy közel kerüljünk a természethez. Egy kajakból, kenuból vagy SUP deszkáról egészen más arcát mutatják Magyarország folyói és

Van egy nap a nyár közepén, amikor a Duna nemcsak a hajósoké és a turistahajóké, hanem több száz állva evező sportolóé is. A Budapest SUP

Amikor a hőmérő higanyszála bőven 30 Celsius-fok fölé emelkedik, kevés jobb program létezik egy egész napos fürdőzésnél. Magyarország szerencsés helyzetben van: a gyógyvizek országaként nemcsak

A városnéző hajók szerepe az elmúlt években jelentősen megváltozott. Míg korábban elsősorban közlekedési vagy egyszerű turisztikai funkciót töltöttek be, ma már komplex élményt kínáló, prémium

A felszínen minden változatlan a magyar magánegészségügyben, mintha beállt volna a status quo: a magánszolgáltatások iránti kereslet folyamatos, a munkaerőhiány továbbra is gondot jelent, így

Idén immár tizenegyedik alkalommal rendezzük meg követeléskezelési konferenciánkat, amely az elmúlt években a szakma egyik meghatározó találkozási pontjává vált. A rendezvény célja kezdetektől ugyanaz: teret

Idén már 22. alkalommal találkozik a hazai ingatlanpiac a szakma legfontosabb véleményvezéreinek és döntéshozóinak eseményén, a Portfolio Property Investment Forum-on, a PIF-en!  Az idei rendezvény

1. oldal / 436

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője