2026. február 3., kedd - Balázs

Archívum

Startra kész a Gellért-hegyi sikló építése

1015

Célegyenesbe fordult a Gellért-hegyi sikló építésének előkészítése. Jelenleg a beruházás építési engedélyének meghosszabbítását célzó eljárás, valamint a projektcég és a Fővárosi Önkormányzat között 2009-ben megkötött szerződés aktualizálása zajlik.

A Gellért-hegy közösségi közlekedési kapcsolatának megteremtéséről és közterületeinek megújításáról szóló július 10-i kormányhatározat megjelenésével Budapest főpolgármestere és a Budavári Önkormányzat polgármestere mellett a Kormány is támogatását nyilvánította ki, azaz a széleskörű konszenzus hiánya, mint lehetséges akadály is elhárult a Gellért-hegyi sikló megépítése elől. Ezzel egy több mint egy évszázada a közbeszéd részét képező, több mint másfél évtizede a tervezőasztalon lévő, hiánypótló beruházás előkészületi munkálatai gyorsulhatnak fel és fejeződhetnek be a következő hetekben-hónapokban – közölte szerkesztőségünkkel a Sikló-Beruházó Kft.

Félig a föld alatt

A Gellért-hegyi felvonó bejárata a Tabán területén, a Hegyalja út alatt kialakított aluljáróból nyílik majd. A sikló az Orom utcáig, mintegy 100 méteres szakaszon a föld alatt fog közlekedni, majd innen már egy a domborzati viszonyok függvényében változó magasságú hídszerkezeten a felszín felett megy tovább egészen a Citadella sétányhoz csatlakozó, felső állomásig.

A Sikló-Beruházó Kft. közleménye szerint jelenleg a beruházás építési engedélyének meghosszabbítását célzó eljárás folyik, és ezzel párhuzamosan kerülhet sor majd a fejlesztés megvalósítására létrehozott projektcég és a Fővárosi Önkormányzat között 2009-ben megkötött szerződés aktualizálására is. E szükséges jogi folyamatok lezárulása után adhatja a főváros birtokba a területet a kivitelezés céljára, amely a még hátralévő régészeti feltárások befejezésével indul el.

A teljes cikk: Startra kész a Gellért-hegyi sikló építése

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

More details
Terra Pláza, 2026. február 15.

Terra Pláza, 2026. február 15.

More details
Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

More details
IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2026.február 9-15.

Budapest Central European Fashion Week, 2026.február 9-15.

More details
Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

More details
FeHoVa, 2026. február 5-8.

FeHoVa, 2026. február 5-8.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője