2026. július 2., csütörtök - Ottó

Rendezvény Világ

Áprilisban engedélyt kaptak a gyorséttermi multik, hogy ismét kinyithassanak Ausztria szerte.

Érdeklődnek hazai és külföldi vendégek a nyári Balaton iránt, aki most szállást foglal, azt bármikor felhasználhatja, és egyben jótékonykodik is. Egy füredi hotel bécsi mintát

A hazai turizmus és rendezvényipar megmentése érdekében, figyelembe véve a már megjelent rendeleteket és a vállalkozások visszajelzéseit, aktualizálta a Kormánynak közösen benyújtott javaslatait az MSZÉSZ,

Miközben egész Németország arra készül, hogy lazítson a korlátozásokon, Bajorországban csak minimális engedményeket tennének.

A világméretű koronavírus-járvány mindenki életére drámai hatással van és korábban sosem tapasztalt kihívásokkal kell szembenéznünk. Ezért most mindennél fontosabbnak tartjuk az összefogást és keressük egymás

Zenei fesztiválok és egyéb rendezvények helyszínének megépítésével foglalkozó szakemberek segítségével alakítják át a cardiffi Principality Stadiont egy kétezer ágyas tábori kórházzá a koronavírusos páciensek számára

Kitaláltuk, hogy tudnánk a várt újranyitásig is veletek együtt főzni.
Bemutatjuk a Chefparade Főző-Webináriumot!

Ingyenes házhoz szállítással segíti az éttermeket a NetPincér GO.

A Magyar Fesztivál Szövetség, a magyarországi fesztiválok legnagyobb szakmai szervezete megalakította Fesztivál Válságkezelő Munkacsoportját. Szorgalmazzák, hogy a kormány hozzon létre egy fesztivál vis maior alapot.

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője