2026. július 2., csütörtök - Ottó

Rendezvény Világ

A 3D-technika és az avatárok segíthetnek a rendezvényszervezőknek, a cégeknek és a felhasználóknak.

A Magyar TDM Szövetség az online térben szervezett interaktív beszélgetésekkel szeretné segíteni a szolgáltatók felkészülését a nyári szezonra. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az Európai Bizottság az idegenforgalommal és az unión belüli határok megnyitásával kapcsolatos iránymutatásokat tett közzé szerdán, hogy segítse kilábalni az idegenforgalmi ágazatot a koronavírus-járvány okozta

Pest megyét most már a többi megyével azonosan kezelik, Budapest vonatkozásában május 18-tól léphetnek életbe az enyhítő döntések, ezekről még a héten döntenek.

Az Event Insider munkatársa a szállodaipar hazai szakértőit kérdezte a jelenlegi helyzetről, foglaltságról, rendezvényekről és a jövőbeli tervekről.

"A jelenlegi állás szerint minimum egy évig nem lesz tömegrendezvény" – írta Facebook-posztjában Posztobányi Andor, a hazai és külföldi produkcióknak is koncerteket szervező Országos Rendezvényiroda

A járvány miatt előrehozott szállodafelújításokat már az új vezérigazgató, Róna Andrea vezényli le.

A vezetővel kezdődik a változás – ez a mottója annak az üzleti konferenciának, amely a vírushelyzet dacára május 15-én várja tapasztalatcserére a vállalati közép- és

A tavalyi évben a GDP több mint 10 százalékát kitermelő turisztikai szektor minden szereplője a turizmus biztonságos újraindításán dolgozik.

Május 15-én újranyitja két szállodáját az Opus Global Nyrt. turisztikai divíziójához tartozó Hunguest Hotels.

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője