2026. július 2., csütörtök - Ottó

Rendezvény Világ

A Makovecz Imre nevével jegyzett organikus stílusban megtervezett épület közel 2 ezer négyzetméteres lesz a WHB-Épkar Építőipari Kft. munkájával.

Február 18-án tartották a legfontosabb brit zenei díjátadót, a 40. BRIT Awards gálát, ahol több idei Sziget fellépő is nyertesként került ki a jelöltek közül.

Ha nem készítjük fel önmagunkat, munkatársainkat a stresszes helyzetekre, akkor nem megfelelően fogunk reagálni, mindez pedig akadályozza a munkafolyamatokat.

Magyarország ismét részt vett Izrael legnagyobb turisztikai vásárán, a február 11–12. között megrendezett IMTM kiállításon, Tel-Avivban, ahol Budapest nyerte el az „Izraeliek kedvenc úti célja

Február 27. és március 1. között 43. alkalommal rendezi meg a Hungexpo az Utazás kiállítást, és vele egy időben a 29. Budapest Boat Show-t. Idén

Több mint 5 milliárd eurónyi magyarországi fejlesztést mutatnak be a Magyarország-Budapest-standon, Cannes-ban, a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán a MIPIM-en, ahol az érdeklődők állami és

Már lehet regisztrálni az Idegenvezetők Világnapja alkalmából megrendezésre kerülő budapesti városnéző sétákra, múzeumlátogatásokra és egyéb programokra.

Hosszú idő után ismét saját standdal jelenik meg az idei Utazás kiállításon az Amerikai Egyesült Államokat mint úticélt promotáló Discover America Hungary. 2020 február 27.

Második alkalommal mutatták be gála keretében a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny útvonalát. Az eseménynek a Budapest Music Center adott otthont.

A beruházó Jola Holding 25 szobás butikhotelt és 90 fős éttermet alakít ki egy 10 éve bezárt étterem helyén, a gyulai Komló Hotel mintájára.

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője