A Covid csak a jéghegy csúcsa volt
Sokan a pandémiát tekintik éles választóvonalnak, de a folyamatok valójában már a 2010-es évek elején elkezdődtek. A Covid nem azzal tette be a kaput, hogy az emberek elszoktak a tömegtől, hanem azzal, hogy radikálisan felgyorsította a kultúrafogyasztási szokásokat – különösen a fő célcsoportot jelentő Z generáció körében.
Ma már az olyan streamingszolgáltatók, mint a Spotify korában a dalok letöltési és lejátszási számai határozzák meg egy-egy előadó értékét és ázsióját. Ezzel párhuzamosan az A kategóriás világsztárok menedzsmentjei rájöttek, hogy saját szervezésű, monumentális stadionturnékkal nagyságrendekkel több pénzt képesek keresni minimális kockázat mellett, mintha fellépnének egy-egy fesztiválon.
Egy olyan ligában versenyeznek most a fesztiválok a szólókoncertekkel és szólóturnékkal szemben, amiben jóval mélyebben kell zsebbe nyúlni, mint azelőtt. Az igazán nagy sztárok közül sokan már nem is vállalnak fesztiválokat, vagy ha igen, nagyon megkérik az árát
– mondja Fülöp Zoltán. A turnétervezési időtávok elképesztően kitolódtak: 2026 közepén a szervezők már a 2028-as vagy 2029-es fellépéseket kötik le.
Zöldmezős városépítés méregdrágán
A külföldi és a hazai gázsik emelkedése mellett a legnagyobb kihívást magának a fesztiválnak a fizikai létrehozása jelenti. Egy szabadtéri rendezvény gyakorlatilag egy zöldmezős beruházás: a semmi közepén kell felépíteni egy egy hétig működő várost, annak teljes infrastruktúrájával, áram- és vízhálózatával, színpadtechnikájával, vendéglátásával és biztonsági apparátusával.
Az ehhez szükséges szolgáltatások és humánerőforrás-költségek az inflációs környezetben bizony drasztikusan megemelkedtek. A szervezőknek folyamatosan sakkozniuk kell a jegyárakkal, hiszen létezik egy lélektani határ, amit például a hazai közönség már nem tolerál. A kieső bevételeket dinamikus árképzéssel és csoportos akciókkal igyekeznek kompenzálni, hogy a fiatalok ne árazzák ki magukat a piacról.
Folytatás az index.hu oldalán >>



































