2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

Összefogás gálát szervez a Szabad Tér Színház

1260

A világméretű koronavírus-járvány mindenki életére drámai hatással van és korábban sosem tapasztalt kihívásokkal kell szembenéznünk. Ezért most mindennél fontosabbnak tartjuk az összefogást és keressük egymás támogatásának leghatékonyabb formáit.

A Szabad Tér Színház 2020-as nyári évadának szervezése közben nem hagyhattuk figyelmen kívül ezt a gyökeresen megváltozott élethelyzetet és a kulturális élet ellehetetlenülését: számos előadóművész került egzisztenciálisan is nehéz helyzetbe az előadások elmaradásával. Reménykedünk benne, hogy legkésőbb a nyár végére újra indulhat a kulturális élet a fővárosban, és szeretnénk lehetőséget nyújtani minél több előadóművésznek azzal, hogy fellépési helyet biztosítunk számukra.

Ennek szellemében a Városmajori Szabadtéri Színpadon gálaestet szervezünk, melynek lehetséges időpontját a helyzet alakulásától függően 2020. július 11-re, vagy ha a járványügyi helyzet úgy kívánja, augusztus 16-ra tervezzük. Az előadás(ok) teljes bevételét a fellépő művészek között osztjuk szét. A gálaestre profi előadók jelentkezését várjuk prózai, zenés- vagy bármilyen más előadóművészeti produkcióval, fellépőként maximum öt-, többszereplős jelenet esetén legfeljebb nyolcperces, a legszélesebb műfaji skálán mozgó műsorszámmal.

Az est időtartama korlátozott, de online felületeinken minden műsorszámot elérhetővé teszünk majd, illetve igény és lehetőség szerint további estek megtartását is szeretnénk felvállalni.

A jelentkezéseket (műsor címe, szerző, időtartam, előadók száma, neve, elérhetősége) 2020. 04. 10. és 30. között az alábbi címre várjuk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Fogjunk össze egymásért, tartsunk minél színesebb és emlékezetesebb este(ke)t mindannyiunk és a közös kiszabadulás örömére

(Forrás: muvesz-vilag.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője