2026. február 3., kedd - Balázs

Archívum

Októbertől újra lesznek rendezvények a Hungexpón

1037

Szigorú biztonsági szabályok mellett októberben megrendezi a Construma, az Otthon Desing, az Automotive Hungary, és az Ipar Napjai kiállításokat a Hungexpo – jelentette be a létesítmény hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten Ganczer Gábor vezérigazgató.

A Hungexpo vezetője a bejelentéshez kapcsolódva közölte, hogy az 55 milliárd forintos felújítási program a terveknek megfelelően halad. A B pavilon kívül-belül elkészült, 2 hét múlva átadják az A pavilont, majd október és november végén egy-egy új kiállítási épületet, 2021 augusztusában pedig elkészül a konferenciaközpont is.

Mint fogalmazott, 2021-es rendezvényeiket óvatos derűlátással, de annak tudatában szervezik, hogy az utazási korlátozásoktól függ az események sikere. Ganczer Gábor hozzátette, a válság folytatódása 50-60 százalékos elbocsátási arányra kényszerítheti a rendezvényszervezőket, miközben Budapest kiemelkedően sok esemény helyszíne lesz jövőre.

Biztonságos vásárokat is lehet tartani

A vezérigazgató szerint egy-egy szakkiállítás befektetés a jövőbe, hiszen ilyen események is kellenek a gazdaság újraindításához. A Hungexponak ezért - mint mondta - be kell bizonyítania, hogy biztonságos vásárokat tud tartani, alkalmazkodva a nehezebb körülményekhez is.

A Hungexpo kereskedelmi igazgatója közölte, hogy a rendezvényekre szigorú biztonsági szabályokat dolgoztak ki, biztosítják a távolságtartás lehetőségét, szabályozzák a tömegek mozgását. A fertőtlenítő kapuk és a többi új eszköz százmillió forintnál is nagyobb összegbe került - mondta Szilvási Krisztina, aki úgy véli, hogy a kiállításokon a részvétel semmivel nem veszélyesebb, mint más eseményeken, vagy a közösségi közlekedésben. Hozzátette, hogy rendeznek virtuális kiállításokat, közvetítéseket is, hiszen ma már valós eseményeket is lehet követni az interneten. A visszajelzések alapján ugyanakkor azt látja, hogy a résztvevők igénylik a hagyományos renezvényeket.

Az októberi rendezvények bejelentésén szakmai érdekképviseletek vezetői is részt vettek. Az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke, Koji László jelezte: hogy az építőipar várja a Construmát, hogy bemutathassa új termékeit, és azt, hogy nem vesztette el az erejét. Az ágazatban tömeges megbetegedés nincs, a helyzetet megfontoltan kezelik a vállalkozások, de a visszaesés elkerülhetetlen - tette hozzá.

A szervezet vezetője kifejtette, hogy beruházási ciklus ért véget tavaly, ezért az év visszaeséssel kezdődött, amit a járvány tovább súlyosbított. A nyári adatok kissé kedvezőbbek a tavasziaknál, de ez csupán a szokásos szezonális felfutás. Az építőipar éves teljesítménye 4 ezer milliárd forint lehet idén, noha kedvező körülmények mellett 5 ezer milliárd forint is lehetne - mondta Koji László.

Hosszabb távon nagy bizonytalanság

A Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető főtitkára az autóiparban is legalább 20 százalékos visszaesésre számít éves szinten. Kilián Csaba szerint hosszabb távon bizonytalan az autóipar jövője, hiszen a nyugati világban csökkennek a megrendelések, bővülés csak Kínában látszik.

A magyar megrendelésállomány adatai a következő hónapokra kedvezőek, ám a munkaerőhiány továbbra is jelentős, a szigorítások miatt külföldről is nehéz szakembereket hozni. A munkaerőpiaci kihívások ugyanakkor felgyorsítják a digitalizációt, automatizálást, a robottechnológia terjedését, ami javítja a magyar vállalkozások versenyképességét - tette hozzá.

A 39. Construma és a 9. Otthon Desing kiállítást október 7. és 11. között, a 8. Automotive Hungary és az Ipar Napjai kiállítást október 19. és 22. között rendezi meg a Hungexpo.

(Forrás: napi.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás, 2026. január 30. február 1.

Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás, 2026. január 30. február 1.

More details
EVENT LAB Budapest 1.0 – 2026. február 12.

EVENT LAB Budapest 1.0 – 2026. február 12.

More details
Kovács Patríciával folytatódik az Anna Grand Hotel és a GLAMOUR közös sorozata

Kovács Patríciával folytatódik az Anna Grand Hotel és a GLAMOUR közös sorozata

More details
Mesterséges intelligencia: buborék vagy megatrend? – 2026. január 27. (online)

Mesterséges intelligencia: buborék vagy megatrend? – 2026. január 27. (online)

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2026.február 9-15.

Budapest Central European Fashion Week, 2026.február 9-15.

More details
Idén újra elrajtol a GreenESGage

Idén újra elrajtol a GreenESGage

More details
Korlátlan sörkóstolással tér vissza Magyarország egyetlen téli sörfesztiválja

Korlátlan sörkóstolással tér vissza Magyarország egyetlen téli sörfesztiválja

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője