2026. március 18., szerda - Sándor

Archívum

Egy iparági jóslat szerint még legalább egy évig nem lesznek koncertek

1463

"A jelenlegi állás szerint minimum egy évig nem lesz tömegrendezvény" – írta Facebook-posztjában Posztobányi Andor, a hazai és külföldi produkcióknak is koncerteket szervező Országos Rendezvényiroda ügyvezetője, aki most legalább egyéves kényszerszünetet jósol a magyar zenészeknek.

Posztobányi Andor az ORI (de nem az egykori Országos Rendező Iroda) vezetőjeként olyan magyar produkcióknak szervez fellépéseket, mint Wolf Kati, Zséda, Király Viktor, Vastag Csaba és Tamás, az Irigy Hónaljmirigy, a Mystery Gang, és olyan külföldi nevekkel dolgozik, mint Dr. Alban, a Rednex vagy Haddaway.

A poszt szerzője szerint sokan csupán átmeneti nehézségekkel számolnak, amelyek bármelyik pillanatban megoldódhatnak, ő azonban úgy látja, ennél sokkal nagyobb a baj.

Itt ki lett végezve egy iparág. (...) A szórakoztatóipar teljesen bevétel nélkül maradt. Ráadásul a legrosszabb pillanatban érte a vírusterror. Az év ebben a szakaszában jött volna a bevétel. Mindenki arra készül fel itt ilyenkor, hogy ismét fellépések jönnek. Az előző fél évben nagyjából beosztották, ami járt, és most a tartalékaik végére értek – írta a posztban.

Mint fogalmazott, nem ítél el egyetlen zenészt sem, aki szociális támogatásra pályázott. "Lelkiismeretükre legyen bízva, tényleg rászorultak-e erre a pénzre. Meggyőződésem, hogy 90%-ban igen. Sokan egyszerűen nem tudták, meddig fog tartani, ami van, és sajnos jogos volt az ijedtségük. Nem másoktól akarták elvenni, hanem magukat menteni" – tette hozzá.

Posztobányi szerint igenis mindenkinek szüksége lesz támogatásra. "Mindenki megdolgozott érte ebben a szakmában, hogy a teljesítményét elismerjék. Mindenki azt érezhette, hogy ez a hivatása és itt szükség van rá. Ha nem így lesz – és itt most hagy (sic) foglalkozzak csak azokkal, akiket ez az írás érint – életek fognak szakadékba zuhanni minden átmenet nélkül. Mert erre nem lehetett felkészülni."

Most meg kell tanulni úgy életben maradni, hogy senki se fogja azt mondani, hogy valamiben nem vagytok jók. Mindenki tudni fogja, hogy valamiben nagyon jók vagytok... Csak ebből nem lehet majd megélni...

Posztobányi Andor szakmai véleménye egyébként némileg ellentmond Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár múltheti szavainak, aki szintén egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét: szerinte a vidéki lazítások némi reményt adhatnak arra, hogy hamarosan az előadóművészeti területen is újrakezdődhessen a szakmai munka.

"Ahogy látjuk előzetesen, a szabadtéri események kerülhetnek először feloldásra. Mivel a kormány augusztus 15-ig nem engedélyezi a tömegrendezvényeket, abban reménykedhetünk, hogy az ültetett rendezvények, ahol kontrollálhatók a távolságok, feloldást kapnak már talán kora nyáron. Abban bízom, hogy hamarosan pontos dátumokat tudok mondani" – írta a múlt szerdai posztban.

(Forrás: index.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
GardenExpo, 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. március 20-22.

More details
Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

More details
Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője