2026. június 13., szombat - Antal, Anett

A legújabb kutatási eredmények és a valós életkörülmények között végzett klinikai vizsgálatok egyaránt alátámasztják, hogy a Magyarországon is kapható Taffix orrspray hatékony védelmet nyújt a koronavírus brit és dél-afrikai mutációi ellen, ahogyan más felsőlégúti fertőzéseket okozó vírusok ellen is.

A vírus elleni védekezés a 4 millió beoltott elérésével új szakaszába lépett, nyithatnak a turisztikai szolgáltatók. Az MTÜ összegyűjtötte a biztoságos újrainduláshoz szükséges szabályokat.

A beoltottak száma Magyarországon meghaladta a 4 milliót. Ez lehetővé teszi, hogy további lépéseket tegyünk az élet újraindítása terén. A szolgáltatások széles köre nyílik meg azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk.

Különleges programokkal ünnepli megnyitásának 125. évfordulóját kedden a Műcsarnok, amely aznap nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt. 125 évvel ezelőtt, 1896. május 4-én az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Millenniumi Országos Kiállításával nyitotta meg kapuit a Műcsarnok. A koronavírus-járvánnyal összefüggő intézkedések miatt hosszú hónapok óta zárva tartó kiállítóhely éppen május 4-én, azaz a jeles évforduló napján fogadhatja újra a látogatókat.

A német Deutsche Hospitality cégcsoport első budapesti szállodája a Keleti Pályaudvar szomszédságában 312 szobával, étteremmel, BistroLounge & Barral, valamint öt, összesen 200 fő befogadására alkalmas konferenciateremmel várja a vendégeit május 3-tól.

Menedzseljük új szempontok szerint munkafolyamatainkat, és rendszerezzük hatékonyságorientált szemléletmód alapján a feladatainkat!

Az ausztrál kormány megadta a brisbane-i nyári játékok megrendezéséhez szükséges garanciákat, ezért nem lesz Budapesten az olimpia 2032-ben, írja a Népszava.

A soproni Lővérek területén multifunkciós konferenciaközpont létesítését tervezi a Magyar Állam és az Önkormányzat, ehhez kapcsolódóan jelent meg a tervpályázati kiírás az uniós közbeszerzési értesítőben, valamint a Lechner Tudásközpont etanpálya rendszerében.

A Huray-piac helyén, ami most parkoló, egy ötezer négyzetméteres komplexum épül. A 650 férőhelyes díszteremmel rendelkező konferenciaközpont alatt egy 290 parkolóhelyes mélygarázst alakítanak ki; a beruházás részeként, a központ kiszolgálására, az önkormányzat beruházásában egy ötvenszobás, kisebb szálloda is épül. A területen parkosítanak, díszburkolatot helyeznek el – derül ki a balatonfured.hu-ról.

Januárban számolt be a Magyar Építők először a nagyszabású szállodafejlesztésről, amely a Pécs melletti Pogányban valósul meg. A márciusban kezdődött, 100 szobás, **** superior minősítésű szálloda kivitelezését az MPHH Hotel Invest Kft. megbízásából a B Build and Trade Kft. végzi teljes egészében. Az engedélyezési és kiviteli tervdokumentációt a KÖZTI Zrt. készítette.

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője