2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Május 29-én és 30-án gyereknap alkalmából megnyitja kapuit a Budapest Bábszínház: két különleges előadását, a Holle anyót és a 80 nap alatt a Föld körül című mesét is műsorra tűzi.

Június 25-26-án rendezik az 54. Mecsek Rallye-t, ami a magyar bajnokság első osztályának versenye mellett a Historic EB és a Mitropa Kupa állomása is lesz egyben.

Az enyhülő járványügyi korlátozásoknak köszönhetően újra látogathatók a közgyűjtemények, a Szépművészeti Múzeum május 12-én, a Magyar Nemzeti Galéria pedig május 13-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

Jelentős visszaesést hozott a 2020-as év az ékszergyártás területén is, legfőképpen azért, mert a korlátozások miatt rengeteg esküvőt el kellett halasztani, de a megvásárolt karikagyűrűk átlagára is jelentősen csökkent ebben az időszakban, mert az emberek bizonytalanságban voltak. Idősebb Feil Attila ékszerszakértő szerint már látszik a fény az alagút végén, és idén nyárra már megnövekedett keresletre számítanak.

Több mint 21 milliárd forint kormányzati támogatásból vízi élményparkot építenek a Modern városok program részeként Győrben, a fejlesztést 2023 tavaszán fejezik be - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a fürdőkomplexum alapkőletételén.

Érvényét vesztheti a védettségi igazolvány azoknál, akik nem veszik fel második oltást - derült ki a Kormányinfón.

Európa egyik legnagyobb fesztiválja, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye is egyben, nagy visszatérést tervez 2022-ben.

Napokon belül újra nyithatnak Magyarországon a szállodák, amelyeket védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni.

Orbán Viktor miniszterelnök a vakcinakampány ütemével párhuzamos pályára állította a járványügyi szigorítások lazítását, így kérdés, hogy mi jöhet a következő mérföldkövet jelentő 5 milliós küszöbnél. A Pulzus Kutató friss felmérése szerint a lakosság 40 százaléka nem ért egyet azzal, hogy az oltottak számához kössék a következő nyitási fázisokat, az emberek tovább lazítanának.

A magyarok közel fele hazai szállodában üdülne a koronavírus-korlátozások feloldása után – mutat rá a Danubius Hotels és az Opinio piackutató friss, reprezentatív felmérése.

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője