2026. június 12., péntek - Villő

Ismét ingyenes, nyári, szabadtéri vetítéssorozat a Margit-szigeten! A Mozisziget jóvoltából egy igazi kulturális utazáson vehetünk részt, hiszen 13 ország 13 filmjét láthatjuk majd viszont a vásznon. A sort augusztus 2-án a spanyol Szenvedélyes Szomszédok című film fogja kezdeni.

A Balaton északi partjának immár négy településén negyedik alkalommal rendezzük meg a Garten Balaton kortárs művészeti fesztivált. A tíznapos kiállítás- és rendezvényfolyam a kortárs képző- és fotóművészet köré szerveződik. Lovas, Felsőörs, Csopak és Alsóörs kiállítóhelyein és szabadtéri helyszínein 7 kiállítás és majd 40 program várja a vizuális művészetek szerelmeseit.

A város legnépszerűbb gasztronómiai eseménye a Tagore sétányon. A borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszáz-féle bor kóstolható. Huszonnégy borász kínálja a borait, a borosgazdák faházai között az első helyet, a hagyományoknak megfelelően, az év füredi borásza kapja most is. Az augusztus 5-28. között zajló gasztronómiai eseményt ezúttal is koncertek kísérik. A Kisfaludy Színpadon illetve a Tagore sétányon felállított Rizling színpadon naponta játszanak zenekarok. Jazz, blues, népzene váltják majd egymást.

A Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residency az Alapítványunk fő programja, melyet első alkalommal 2018-ban szerveztünk meg. Célunk, hogy az Alkotóműhely magas színvonalú szakmai közeget, valamint zavartalan és nyugodt körülményeket biztosítson a jelentkező művészeknek ötleteik megvalósításához. Az elmúlt évek során közel ötven tehetséges művész alkotott nálunk.

Lila meseország vár Kőröshegyen júniustól! Mondd, hogy idén nem hagyod ki a levendulaszüretet! Ha a magyar tenger után a levendulatengerben is nyakig elmerülnél, vedd az irányt Kőröshegy felé! 8 hektár levendula illatozik nálunk egész nyáron, árnyas ligetekkel körbeölelve. Tapasztald meg a levendula nyugtató hatását, kapcsolódj ki és vidd haza magaddal az élményt illatos lila csokorba kötve.

Mindig lesz, aki a fehér tányért várja el egy étteremben, de a vendéglátás ma már egészen más irányba megy el - erről is beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban Wolfgang Puck. A már Budapesten is vendéglőt nyitó világhírű séf-étteremtulajdonos mesélt arról is, miért tartja fontosabbnak Kim Kardashiant az étteremkritikusoknál, és mit mondott, amikor találkozott Ariana Grandéval.

Augusztustól újra megnyílt Sopron egyik kedvelt szállodája, a Fagus Hotel Conference & Spa, amely teljes felújításon esett át az elmúlt 2 évben. Az összesen 144 szobás, a Lövérek szomszédságában fekvő szálloda átalakított szobákkal, új gépészettel, felújított, modern látványvilágú belső terekkel, étteremmel, wellness- és konferenciarészleggel várja a vendégeket. Dr. Simon István, Sopron alpolgármestere gratulált a megújuláshoz, és elmondta: remélik, hogy az újranyitás után sokan kapnak kedvet ahhoz, hogy Sopronba látogassanak.

Nemrég nyílt meg az első budapesti Crowne Plaza szálloda, amely a Westend oldalában elhelyezkedő épületet vette birtokba friss, kortárs belsőépítészeti átalakítást követően.

A hétvégén tartották a MondoCon nevű, anime-manga tematikájú találkozót Budapesten, a BOK-csarnokban. Az érdeklődés a vártnál sokkal nagyobb volt, és emiatt még az érvényes jeggyel rendelkezők közül sem mindenkit tudtak beengedni a rendezvényre, ami káoszt eredményezett.

Lovas kulturális és turisztikai rendezvényközpontot hozott létre a Nógrád megyei Vanyarc- Sarlóspusztán a Lóska Ménes Sportegyesület. A fejlesztést 497,37 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból finanszírozták - közölte az egyesület.

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Világbajnoki címet nyert a magyar italmanufaktúra

Világbajnoki címet nyert a magyar italmanufaktúra

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője