2026. április 9., csütörtök - Erhard

Archívum

Balaton - Balatonfüredi borhetek, 2022. augusztus 5-28.

1469

A város legnépszerűbb gasztronómiai eseménye a Tagore sétányon. A borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszáz-féle bor kóstolható. Huszonnégy borász kínálja a borait, a borosgazdák faházai között az első helyet, a hagyományoknak megfelelően, az év füredi borásza kapja most is. Az augusztus 5-28. között zajló gasztronómiai eseményt ezúttal is koncertek kísérik. A Kisfaludy Színpadon illetve a Tagore sétányon felállított Rizling színpadon naponta játszanak zenekarok. Jazz, blues, népzene váltják majd egymást.

Balatonfüredi Borhetek – A borvidék legjobb borai a sétányon 

2022. augusztus 5 - 28. Tagore sétány

A sétányra kitelepülő 25 boros gazda mellett pecsenyesütők, pálinka árusok, egy cukrászda illetve 15 kereskedő kap helyet.

Csak palackozott borok kínálhatók, a rendezvény alatt többször ellenőrzik majd a minőséget. Borászatonként 8-12 féle bort lehet kóstolni, összesen mintegy háromszáz tétel közül választhatnak a vendégek.

Az olaszrizlingből szinte kimeríthetetlen a kínálat, a klasszikustól a késői szüretelésűn át, a dűlőn szelektáltakig, mindenféle lesz. A gyöngyöző borok és rozék továbbra is nagy kedvencek, valószínűleg az idei fesztivál slágertermékei lesznek, de a fajsúlyosabb vörösborok, a borkülönlegességek és a díjnyertes nedűk sem hiányoznak majd.

Idén sincs egységár, egy deci bor fajtájától, évjáratától és kínálójától függően 500 forinttól akár 700-1000 forintba is kerülhet.

A boros pavilonok minden nap reggel tíztől éjfélig tartanak nyitva.

Egyedi készítésű, három decis kristálypoharakból lehet inni a bort, amelynek különlegessége, hogy minden pohár talpában dombornyomással szerepel a Balatonfüred felirat.

Nyitvatartás: minden nap 10.00-24.00
Pohár betétdíj: 1000 Ft/db

Időpont: 2022. augusztus 5-28.
Helyszín: Balatonfüred, Tagore sétány
További információ: Borhetek Balatonfüredi

I Forrás: Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

More details
Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője