2026. június 12., péntek - Villő

Az Utazás kiállítás első alkalommal 1978 márciusában került megrendezésre. A megyei idegenforgalmi hivatalok és a hazai utazási kínálat mellett ki gondolná, hogy már az első évben megjelentek a magyar utazási irodák konkrét programajánlatai, amelyek közt nem egy nyugatra menő egyéni vagy társasutazás is szerepelt.

A régió vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozója 2023. február 9-12. között várja az érdeklődőket a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A FeHoVa a térség legjelentősebb vadászati kiállítása és egyben a legnagyobb hazai horgászbemutató szerepét is betöltő rendezvény.

Több mint húsz éve szervezzük Magyarországon a szépségipar legnagyobb szakmai rendezvényét, a Beauty Forumot. Szinte mindenki ismeri a szakmában, és alig van olyan kozmetikus, aki még ne járt volna nálunk. Az évek során sok minden változott: a kiállítók, a helyszínek (ki emlékszik még a Műegyetemre vagy a jó öreg Syma Csarnokra?), a tematika, a versenyek.

A dán főváros gasztronómiája megint tarolt.

A katások fele még nem tudja, mihez kezd szeptembertől.A katások több mint 90 százaléka számlázott korábban cégeknek is, így a kormány törvénymódosítása miatt adózási formát kell váltaniuk, ha meg szeretnék tartani az összes ügyfelüket, derült ki a Billingo által készített online felmérésből. A mindössze egyetlen nap alatt több mint ötezer főt megmozgató kutatás rámutatott, a többség 20 százalékkal nagyobb közteherviselést tartott volna elfogadhatónak, de az is látszik, hogy rengeteg bizonytalanság övezi a katás vállalkozók jövőjét.

Keszthely 2022. július 20. és 24. között immár hetedik alkalommal ad otthont a Keszthelyi Sörfesztiválnak, ahol sörkülönlegességek, gasztrokulturális programok és street food ételek várják a programsorozaton résztvevőket a Balaton-parti sétányon.

Idén újra ingyenes filmvetítésekkel vár mindenkit Budapest talán leghangulatosabb szabadtéri mozija a Lágymányosi-öbölben, a BudaParton.

Jövő hét csütörtöktől elkezdődik az esti séták szezonja a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahová a kert kulisszái iránt érdeklődő látogatókat várják előzetes regisztráció után.

Ki az aki nem szereti a lecsót és a jó kolbászt?

Ismét várunk minden autóst, motorost és autórajongó látogatót az ország legnagyobb strandolással egybekötött tóparti autós-motoros hétvégéjére!

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Világbajnoki címet nyert a magyar italmanufaktúra

Világbajnoki címet nyert a magyar italmanufaktúra

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője