2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Az Albatros Catering csapata nyerte az első alkalommal rendezett International Catering Cup hazai döntőjét. A versenyt a Sirha Budapest nyitónapján rendezték meg a Hungexpo Vásárközpontban. Így az Albatros csapat tagjai…
Több mint hetven év után először lesz látható a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnoka, amelyet március 15-től húsvétig ingyenesen tekinthet meg a közönség. „A Román csarnok felújításával a magyar kultúrpolitika…
2018. március 29-én most először rendeznek Magyarországon X-Trial ügyességi motorversenyt, amely a FIM szakágához kapcsolódó világbajnokság része. Mivel a budapesti lesz a több szakaszból álló bajnokság utolsó állomása, így itt…
Jó helyen jár. A gazdag étel-ital kínálatban mindenki megtalálhatja a kedvére való fogást, a magyaros specialitásokat éppúgy, mint a vegetáriánus vagy a korszerű táplálkozásnak megfelelő reformételeket, hiszen választékunkkal különös figyelmet…
A Sziget, jövő évi zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd’ 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába. Köztük napjaink egyik legmenőbb…
A 27 éves brit közönségkedvenc, John Newman több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy idén ismét ellátogat hazánkba, és ezúttal a velencei térségbe hozza el ismert…
A Fővárosi Önkormányzat tervpályázatán, amelyen a budai belvárosi Duna-part megújítására kellett javaslatot tenni, a Korzó Stúdió nyerte az első díjat. A tervezett híd a budai oldalt és a Margitszigetet kötné…

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője