2026. április 29., szerda - Péter

Archívum

Két hétre megnyílik a Szépművészeti Román csarnoka

684

szepmuveszeti romancsarnokTöbb mint hetven év után először lesz látható a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnoka, amelyet március 15-től húsvétig ingyenesen tekinthet meg a közönség. „A Román csarnok felújításával a magyar kultúrpolitika egyik súlyos adósságát sikerült törleszteni. A Szépművészeti Múzeum egyik legszebb termét még a második világháború idején zárták le

és a kijavítatlan háborús sérülések miatt mostanáig nem is nyitották meg – mondta a csarnok hétfői sajtóbejárásán az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán elmondása szerint a múzeum átfogó rekonstrukciójára és a több ezer műtárgy költöztetésére 15 milliárd forintot biztosított a kormányzat, ebből 8,3 milliárdot tett ki a Román csarnok helyreállítása.

A Liget Budapest projekt keretében felújították és korszerűsítették a múzeum épületét is; az intézmény történetében ez volt az eddigi legjelentősebb rekonstrukció – jegyezte meg a miniszter.

A csaknem 900 négyzetméter alapterületű, egy középkori bazilika belső terét megidéző terem falfestményeinek megújításán egy éven át mintegy 70 restaurátor dolgozott, akik 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá. A munkálatok során 1500 liter konzerválóanyagot és csaknem 100 kilogramm különböző színű pigmentet, valamint 5,5 kilogramm aranyat használtak fel. Ezek mellett a múzeumi tér korszerű hűtési-fűtési, valamint modern világítási rendszert is kapott.

A múzeum átfogó felújítása 14 ezer négyzetmétert érint, ami az épület alapterületének mintegy negyven százaléka.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hozzátette: a beruházásnak köszönhetően a Román csarnokkal együtt csaknem 2000 négyzetméterrel nőnek a kiállítóterek és a műtárgyraktáraknak is félezer négyzetméterrel több hely jut majd. Mint elmondta, a következő hónapokban visszaköltöznek a Szépművészeti Múzeum 19. század előtti gyűjteményei, majd az egész épület október 25-én nyílik meg a látogatók előtt egy Leonardo-kiállítással, amelynek a szintén most helyreállított, eddig nem látogatható Michelangelo-terem ad otthont.

Szintén kiállítótér lesz az eddig irodaként működő, mostanra rekonstruált Schickedanz-terem, míg a Román csarnok melletti, frissen felújított tér a múzeumpedagógiát szolgálja majd – emelte ki Baán László.

(Rendezvény Világ - Turizmus.com)

Erdeiné Visegrádi Katalin

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

More details
We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője