2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Az előző évek rendkívüli sikerei után november 18-án hétfőn újra megnyit a főváros legkülönlegesebb panorámájával rendelkező jégpályája a belvárosi Hotel President tetején, ahol idén egy páratlan attrakcióval is készültek.
Multifunkcionális lesz a Puskás Aréna, amely a futballmérkőzések mellett többek között koncertek, világkongresszusok rendezésével a turizmust is növeli majd - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális…
A Puskás Aréna mai avatója kapcsán újabb videó jelent meg. A "történet" középpontjában álló labda bejárja az egész várost, labdába rúg gyerek és pék, megjelenik a játékszer a kocsmában söröző emberek…
A 2019-re kiírt pályázatra a nyár folyamán 60 pályázat érkezett hotel, étterem és egyéb vendégváróhelyek témában, és ez volt az első alkalom a díj hatéves történetében, hogy több szálláshely szállt…
A főváros központjában lévő épületeken az EBH INVEST teljes felújítást, illetve funkcióváltást is végez – wellness-részleg kialakításával. A Gresham-palota közvetlen szomszédságában két meglévő épületből hotelt alakít ki az EB Hungary…
A Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn 4 milliárd forintból épülő, 9 ezer négyzetméter alapterületű, 123 szobás szálloda a megyeszékhely legkomplexebb szolgáltatást nyújtó szállodája lesz. Nyíregyháza legújabb szállodája Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő szívében, gyönyörű tölgyerdővel körbeölelt környezetben, a…
Az MTSZA az innováció iránti elkötelezettségével a turisztikai vállalkozó szellem előre mozdításának érdekében meghirdeti a CheckINN elnevezésű turisztikai innovációs versenyét a magyarországi felsőoktatásban résztvevő turizmus-vendéglátás alapszakos (BA), turizmus-menedzsment mesterszakos (MA),…

 


 


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője