2026. április 8., szerda - Dénes

Archívum

Multifunkcionális lesz a Puskás Aréna

1492

Multifunkcionális lesz a Puskás Aréna, amely a futballmérkőzések mellett többek között koncertek, világkongresszusok rendezésével a turizmust is növeli majd - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Könnyid László azt mondta, hogy a közép-kelet-európai országokból érkező turisták száma szeptemberben 14-21 százalékkal nőtt, a stadionban rendezendő sportesemények, koncertek pedig még több látogatót vonzanak majd a környező országokból. A Puskás Aréna a vallásturizmusnak is óriási lehetőség, hiszen a 2020-as eucharisztikus világkongresszus nyitó szentmiséjét is ott tartják majd. Emellett a létesítmény 1500 fő befogadására alkalmas konferenciahelyszínére olyan vendégeket várnak, akik 50-80 százalékkal többet költenek, mint a szabadidős motivációjú látogatók - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy idén az első tíz hónapban 10 millió vendéget szolgált ki az ország. Jelentős növekedés tapasztalható többek között a Romániából, az Egyesült Királyságból, Amerikából érkezők számában. A magyar turizmus fele azonban belföldi. Szeptemberben több mint 70, az év első kilenc hónapjában mintegy 40 százalékkal nőttek a SZÉP-kártyás fizetések - tudatta Könnyid László.

Forrás: www.turizmusonline.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

More details
Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője