2026. március 16., hétfő - Henrietta

Archívum

Partikra is kibérelhető: új attrakcióval készülnek Budapest legmagasabb korcsolyapályáján

1125

Az előző évek rendkívüli sikerei után november 18-án hétfőn újra megnyit a főváros legkülönlegesebb panorámájával rendelkező jégpályája a belvárosi Hotel President tetején, ahol idén egy páratlan attrakcióval is készültek.

Az Intermezzo Ice Terrace a sípályák utánozhatatlan hangulatát varázsolja a város fölé vasárnaponként, amikor egy fergeteges bulisorozat keretein belül a hütték utánozhatatlan hangulatával várják majd a vendégeket, miközben a legnagyobb slágerek szólnak a DJ-pultból.

Szinte nem volt olyan nap 2018 telén, amikor ne lett volna teltház Budapest legmagasabban fekvő korcsolyapályáján. Az V. kerületi Hold utcában található Hotel President minden várakozását felülmúlta a hatalmas érdeklődés, néhány hónap alatt közel tízezren keresték fel a Magyarországon egyedülálló létesítményt, idén pedig ezen is szeretnének túltenni.

kori2

A minden korosztály által kedvelt Intermezzo Ice Terrace-on a korcsolya szerelmesei mellett az adventi hangulatra vágyó vendégek is megtalálják a számításukat, hiszen a téli feltöltődést a díszkivilágítás és a karácsonyi falatok teszik teljessé. A romantikus órákban ráadásul lenyűgöző 360 fokos panorámában lehet része a vendégeknek, a szálloda központi elhelyezkedésének köszönhetően ugyanis Budapest olyan nevezetességeire nyílik kilátás, mint a Szent István Bazilika, a Parlament, a Budai Vár vagy a Citadella.

kori3

A Hotel President innovatív filozófiájának megfelelően idén is készült egy újdonsággal: az érdeklődők vasárnaponként a sípályák hüttéket idéző hangulatában kérhetik ki az általuk fogyasztani kívánt italokat és ételeket, legyen az forralt bor, grog vagy sült kolbász. A zenei aláfestésről eközben a Be Massive lemezlovasai gondoskodnak.

A Hotel President csapata rendkívül büszke arra, hogy a szállodavendégek kiszolgálásán túl a helyieknek is olyan kikapcsolódási lehetőséget tudunk nyújtani, amit a városban máshol nem kaphatnak meg. Mindig arra törekszünk, hogy a látogatók a lelkükben boldogsággal, az arcukon mosollyal távozzanak tőlünk, a szeretet ünnepe közeledtével ennek különösen nagy jelentősége van. Vasárnaponként idén hütte bulival is készülünk, ahol szuper hangulatú télies estéket tölthetnek el az érdeklődők”

– fogalmazott Csanádi András szállodaigazgató.

A 110 négyzetméteres korcsolyapálya szintetikus, környezetbarát polimerekből készült „jégfelület”, amely a jégnél egy puhább anyag, ebből kifolyólag a sérülésveszély kisebb, és az ízületekkel is kíméletesebb.

kori4

A pályát a recepción megváltott jeggyel bárki élvezheti, de előre egyeztetve partikra is kibérelhető a különleges tetőterasz.

A Budapesten kuriózumnak számító jégpálya hétköznap 16 órától 21 óráig, hétvégén pedig 14 órától 21 óráig tart nyitva. A belépő hétköznapokon 2500 forintba kerül, amibe beletartozik a korcsolyabérlés és egy forró alkoholmentes ital. Vasárnaponként 17 órától a Hütte Partyk alatt 3500 forint a belépő, ahol a vendégek forralt bort kapnak üdvözlőitalként. Idén 12 éven aluliak számára ingyenes a belépés, egy felnőttel két 12 év alatti gyermek ingyenesen korcsolyázhat.

További információk: hotelpresident.hu ; facebook.com

(Esemény Menedzser)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

More details
Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

More details
BBQ forradalom a Füstölgőben, 2026. március 14.

BBQ forradalom a Füstölgőben, 2026. március 14.

More details
Magyarok a világűrben - Lépj be a HUNIVERZUMBA!

Magyarok a világűrben - Lépj be a HUNIVERZUMBA!

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2026. március 26–27.

Szakma Sztár Fesztivál, 2026. március 26–27.

More details
Dubai Ingatlan Expo, 2026. március 14.

Dubai Ingatlan Expo, 2026. március 14.

More details
Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője