A filmkínálat a tervek szerint naponta változik. A vetítések 21 órakor kezdődnek. A 60-as évek amerikai autósmozijainak fénykorát igyekszik megidézni június 4-től a Lupa Drive-in Autósmozi, Budapest tengerpartjának főparkolójában. A filmkínálat a…
Óriáskerék épül Balatonlellén. A 30 méteres, “Lelle Eye” névre keresztelt látványosságot a móló sétányon a kikötővel szemben húzzák fel. A panoráma óriáskereket kedden kezdik építeni, az elektromos átvétel pedig csütörtökön…
Hogy 2020-ban nem várt módon alakul a fesztiválszezon, az a koronavírus-járvány európai megjelenése óta egyértelmű, de jelen állás szerint még az eddigi nem várt módnál is kevésbé várt módon alakul…
A stuttgarti nemzetközi repülőtértől 550 lépésre találgató Messe Stuttgart területén a 20 éves jubileumát ünneplő AMB Németország legnagyobb nemzetközi fémipari és fémmegmunkálási szakkiállítása, mely kétévente kerül megrendezésre.
A Fine Dining Lovers nemrég nagyszabású kutatást készített az interneten arról, hogyan hatott az étterembe járók, azon belül is elsősorban a gourmet vendégek szokásaira a járványhelyzet.