2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

Idén egyszerre rendezik meg az összes nyári fesztivált Magyarországon

796

Hogy 2020-ban nem várt módon alakul a fesztiválszezon, az a koronavírus-járvány európai megjelenése óta egyértelmű, de jelen állás szerint még az eddigi nem várt módnál is kevésbé várt módon alakul a helyzet:

  • lesz ugyanis egy-két fesztivál, amit mégsem fújtak le,
  • de ezeket mindet pontosan ugyanakkor, augusztus utolsó hétvégéjén szervezik meg.

Ez most vált hivatalossá, amikor megint új dátumot kapott a Kolorádó Fesztivál: igen, ezt is augusztus 26. és 29. között rendezik meg.

Új-új dátummal jelentkezik a Kolorádó: augusztus 26-29. között fogjuk megtartani a fesztivált. Nagyon szerettünk volna idén is találkozni a közönségünkkel és a jelenlegi állás szerint a nyár utolsó hétvégéje lesz erre a legalkalmasabb. Köszönjük a vendéglátósoknak, a cserkészeknek és minden partnerünknek a rugalmasságot – közölték csütörtökön a korábban augusztus közepére tolt Kolorádó Fesztivál szervezői. Az augusztus 12-15. közötti dátumról régebb óta tudni lehetett, hogy akkor mégsem lehet megszervezni a már amúgy is későbbre tolt fesztivált, mert a kormány augusztus 15-éig nem engedélyezte a tömegrendezvények megtartását.

A szervezők azt is közölték:

minden külföldi fellépőjüknek megfelel az új időpont,

bár persze elképzelhető, hogy a különféle országok különféle korlátozásai miatt valaki mégsem tud majd eljönni a fesztiválra. Természetesen minden, már korábban megváltott bérlet és jegy érvényes a fesztiválra, akinek viszont mégsem jó a dátum, az felhasználhatja a jegyét a 2021-es Kolorádó fesztiválon, ha erről július 6-ig nyilatkozik a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Márpedig arra, hogy valakinek nem jó az időpont, éppenséggel elég sok esély van:

  • augusztus 26. és 30. között tartják meg az EFOTT-ot,
  • augusztus 26. és 29. között lesz az Orfű fesztivál,
  • augusztus 26. és 29. között lesz Szegedi Ifjúsági Napok is,
  • de még a Veszprémi Utcazene Fesztivált is augusztus 26. és 29. között tartják.

A fesztiválok többségét egyszerűen lemondták és jövőre halasztották, de vannak olyan kezdeményezések is, mint például a Fezené, akik szintén nem tartják meg a "rendes" fesztivált, de szeptemberben csak magyar előadókkal Fezen-napokat szerveznek.

Mindez ugyanakkor még mindig viszonylag nagy bátorságra vall, mert azt ugyan már közölte a kormány, hogy augusztus 15-éig nem engedélyezi a zenei fesztiválok megtartását, de azt még senki nem jelentette ki, hogy utána biztosan lehet majd tömegrendezvényeket tartani. Szintén csütörtöki hír viszont, hogy június közepén újranyithatnak a mozik, színházak és múzeumok is, de a koncertek még mindig tiltólistán vannak; a kormány egyelőre csak a Tankcsapdáéhoz hasonló, elég abszurd hangulatú autós koncerteket engedélyezte. Ez korábban ugyanis egy rájuk szabott rendelet miatt más számára még nem volt lehetséges.

(Forrás: index.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője