2025. április 18., péntek - Andrea

Archívum

Elindult az Utazz velünk biztonságban kampány

543

A célokról közös sajtótájékoztató kertében számoltak be.

Az eseményen ennek az üzenetnek a fontosságáról beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki kiemelte: rendhagyó időket élünk, ezért a nyár is speciális lesz. Az otthonmaradás után azonban a lakosság szeretne újra utazni és kikapcsolódni, és ahol a pandémiás helyzet megengedi, a nemzetközi határok is megnyílnak. Most arra bíztat mindenkit, nyaraljon, pihenjen itthon, vagy itthon is. A miniszter kiemelte: a statisztikák jól mutatják, hogy tavasszal gyakorlatilag megszűnt a turizmus. Áprilisban a külföldiek 99%-a, a magyar vendégek 95%-a maradt el. Ugyanakkor a szálláshelyek, vendéglátóhelyek ezt az időszakot is hasznosan töltötték, és fejlesztésekre, felújításokra fordították energiáikat. A Kormány ehhez a Kisfaludy Program újabb 150 milliárdos fejlesztési programjával járul hozzá. Gulyás Gergely hangsúlyozta: örvendetes, hogy a vártnál gyorsabban jött el az élénkülés időszaka, ám a szabályokat továbbra is be kell tartani.

A Magyar Turisztikai Ügynökség örömmel csatlakozott az együttműködéshez, hiszen jelenleg a turizmus biztonságos újraindítása az elsődleges feladat. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója rámutatott: a turizmus a 2008-2009-es válság után, 2011-től kezdve rendre rekordokat döntött, és 2016 óta a GDP növekedésének duplájával bővült. Az idei január-február még 22%-os növekedést mutatott, eszerint az idei, a turizmus legerősebb éve lett volna. A GDP 13%-át, továbbá 400 ezer család és 40 ezer vállalkozás megélhetését biztosító ágazat két hét alatt teljesen összeomlott. Ez a devizaegyenleget is felborította, hiszen 4 milliárd euró származott a külföldi turistáktól, lényegesen több, mint amennyit mi magyarok vittünk külföldre. A kormány rendkívül gyorsan, és a szükséges mértékben sietett az ágazat megsegítésére adó- és járulékcsökkentéssel, adóelengedéssel, kedvezményes hitellehetőséggel, hitelmoratóriummal, megemelt és kedvező adózású SZÉP-kártya kerettel, a közterület-használati díjak elengedésével, a Kurzarbeit bevezetésével.

A vezérigazgató úgy fogalmazott, hogy a turizmusban, ha vendég van, minden van. Májusban fokozatosan újraindulhatott a belföldi turizmus, és az elmúlt 21 nap forgalmán az látszik, hogy a forgalom 30%-kal meghaladta a tavalyi évet, nyáron pedig elérheti a foglaltság a 70%-ot a szálláshelyeken. Így az idei belföldi turizmus akár a tavalyinál is jobb lehet– mondta el Guller Zoltán. Hangsúlyozta: aki teheti, pihenjen itthon is. Nemcsak azért, mert itthon biztonságos, hanem azért is, mert ezzel több százezer magyar család megélhetését is támogatjuk.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy a nyáron törekszenek majd a növekvő utazási igények kiszolgálására, és figyelnek a biztonságos közlekedésre: mind az utasok, mind a kezelő személyzet számára kötelező a védőmaszk használata. Naponta fertőtlenítik a pályaudvarokat és a teljes flottát. A vasúttársaság segítve a biztonságos utastávolság megtartását, nyáron a balatoni vonatokon csak minden második helyet értékesít. Emellett érintés- és készpénzmentes fizetést biztosítanak a MÁV alkalmazásban, minden pénztáruknál, az automatáknál és a vonatokon is - hangzott el a sajtótájékoztatón levetített kampány videójában.

Dávid Ilona, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a társaság a járványhelyzetben mindent megtett utasai és munkatársai egészségének védelme, a biztonságos utazás biztosítása érdekében. Előtérbe került a fokozott takarítás és fertőtlenítés az autóbuszokon és állomásokon is. Bár a veszély csökkenni látszik, számos óvintézkedést továbbra is fenntartanak. A márciusban bevezetett mobiljeggyel a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel együttműködve elérhetővé tették a készpénzmentes jegyvásárlást, amelyet szintén megtartanak, és bővítik elérhető termékeik körét.

Világi Oszkár, a Mol-Csoport Innovatív üzletágak és szolgáltatások ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy a töltőállomásokon bevezetett szigorú higiéniai intézkedések mellett egy programot is indítanak az MTÜ-vel együttműködve. A "Kalandra fel" utazásösztönző játékban 50 helyszínt, látványosságot ajánlanak az ország minden régiójában, a kedvezmények mellett a játékban részt vevők az ősszel sorsoláson is részt vesznek.

(Forrás: turizmusonine.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

Teltházas inspiráció a Tudatosság Ünnepén

Teltházas inspiráció a Tudatosság Ünnepén

More details
A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

More details
Daniella Electricity, a szakmai fejlődés, az innováció és a stratégiai partnerség központja a Construmán

Daniella Electricity, a szakmai fejlődés, az innováció és a stratégiai partnerség központja a Construmán

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Magyar Gasztronómia Napja, 2025. április 26–27.

Magyar Gasztronómia Napja, 2025. április 26–27.

More details
6000 négyzetméteres mitikus világ a Millenárison

6000 négyzetméteres mitikus világ a Millenárison

More details
Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz

Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz

More details
Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

More details
Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője