2026. július 3., péntek - Kornél

Archívum

Az utazási szakmán belül jelentkező repedésekről, a Covid-19-cel nehezített érdekképviseleti munkáról, az újraindulás kilátásairól és a kényszerűségből elhalasztott tisztújításról is beszélgettünk Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnökével, az…
Több mint másfélszer annyi kéktúrás igazolófüzetet vettek a túrázók 2020-ban, mint az azt megelőző évben. Húszezernél is több új túrázó indult el tavaly a legendás Országos Kéktúrán, a Rockenbauer Pál…
Az előadások díjmentesen elérhetőek a színház YouTube-csatornáján. Mivel a kezdeményezés decemberben sikert aratott, januárban is online előadásokat tart a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház – közölte a teátrum hétfőn.
Havi kínálatukban ezúttal 3 előadást tekinthetnek meg a nézők, melyek ezúttal is a korábbi évadok nagy szakmai és közönségsikerei.
Vajon mit rejt 2021? Egy biztos: ingyenes online közvetítéseinkkel továbbra is otthonában lehet részese a Müpa-varázslatnak. Ezen a héten egyházi, kortárs és világzene is színesíti a Müpa Home programját, így…
A zenekar az elmúlt több mint 50 év dalaiból válogatott össze egy 50 perces előadást, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
Klasszikus, jazz- és népzenei sorozatokat is kínál a Zeneakadémia 2021 első felére. A járvány miatt szünetelő jegyértékesítés megkezdéséig kiváló minőségű, ingyenes online közvetítések várják a muzsika rajongóit.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details