2026. július 3., péntek - Kornél

Archívum

A válság ellenére az idei év is bőven tartogat építkezéseket fővárosban és környékén. Év eleji összefoglalójában a Portfolio egyebek között azokat a hotelfejlesztéseket is összegyűjtötte, melyeket a tervek szerint 2021-ben…
A 2020-as Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny első helyezést ért el a BGE KVIK hallgatója.
Időszaki kiállítást szervez új helyszínén a Közlekedési Múzeum, várják a látogatókat, amint a járványhelyzet ezt lehetővé teszi.
Egy tavaly decemberi kormányhatározat értelmében hamarosan megkezdődhet Ráckevén a Savoyai-kastély turisztikai célú fejlesztése.
Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 utolsó két hónapjában a járvány második hulláma ellen hozott korlátozó intézkedések hatására – közölte a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint a második negyedévben…
A Liget Budapest Projekt történetének eddigi legsikeresebb évét zárta - jelentette be Baán László, a projekt miniszteri biztosa, majd a 2020-ban elért eredményeket bemutatva elmondta, hogy tavaly birtokba vehette a…
Január 15-ig lehet pályázni A Világ Könyvfővárosa kisarculatának elkészítésére. Ez az arculati tervezés a budapesti pályázat elkészítésére vonatkozik, de szimbólum- és formavilága egy nyertes pályázat esetén a teljes programsorozatot végigkíséri…

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője