2024. május 7., kedd - Gizella

Rendezvényszervezés

2012-ben nyitotta meg kapuit Magyarország első, európai viszonylatban is a legkorszerűbbek között jegyzett közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központja, a drivingcamp Hungary. A Budapesttől mindössze 24 kilométerre található központ motorosok, személy- és tehergépjármű vezetők egyik legfrekventáltabb és legkedveltebb találkozóhelye.

Budapesttől alig 35 km-re, Domonyvölgy szívében található a Lázár Lovaspark, amelynek tulajdonosai Lázár Vilmos és Zoltán, fogathajtó világbajnokok. A Gödöllői dombság festői, tavakkal tarkított völgyében található program- és rendezvényhelyszín, kikapcsolódásra, kalandra és magyaros vendéglátásra várja a vendégeket. 

A csapat három főből áll, minden fellépésen együtt dolgozunk. Tagjaink több éves tűzzsonglőr múlttal rendelkeznek. Számunkra az első, hogy olyan műsort mutassunk be, ami egy teljesen más világot teremt ott és akkor, amikor a közönség azt nézi. Természetesen nekünk is élveznünk kell a műsort, hogy annak csodás pillanatait át tudjuk adni a közönség számára. 

Cégünk 1998-ban alakult kifejezetten jégszobrok készítésére. Az eltelt idők alatt, hungarocell szobrokkal, tematikus díszletekkel (ezen belül komplett teremdekorációval), homokszobrokkal és faszobrok készítésével bővítettük tevékenységi körünket. Tevékenységünk összetett alkotási forma, vannak individuális szobrok és csapatban készített remekművek.

Szeretné felejthetetlenné tenni ezt a különleges napot? Mindenkinek akar egy testre szabott ajándékot adni? Az általunk ajánlott művészi sziluettkép ezt a célt szolgálja. Személyre szóló ajándék e jeles alkalomból. 3 érv, ami miatt önnek ajánljuk: Gyors: Három perc alatt kész a portré. Egy est folyamán 60-70 sziluett is alakot ölthet.

Alkalmazkodva a piaci lehetőségekhez, színházunk a művészi színvonalon, a különleges témaválasztáson kívül nagy figyelmet fordít a produkciók eladhatóságára. A gazdasági helyzetet figyelemmel kísérve olyan művek színpadra állítását tervezzük, melyek kis szereplőlétszámmal, kevés helyigénnyel a legtávolabbi hazai illetve külföldi színpadokra is elutaztathatóak.

Esküvőt, lakodalmat, kiállítást, konferenciát, vásárt, könnyűzenei fesztivált, céges rendezvényt vagy csak egy hatalmas születésnapi bulit szervez? A szabadtéri programoknak különös varázsa van, kifejezetten nyáron. Foglalja le már most nyári rendezvényeire sátrainkat! Érdeklődjön telefonon, vagy emailben!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details
Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

More details
Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

More details