2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Hírek

Ünnepeljük együtt a Vígszínház 128. születésnapját

1305

A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. A Vígmajális délutáni ingyenes programjai a Ditrói Mór utcában vetítéssel, játékos gyermekfoglalkozásokkal, dedikálással és koncerttel várják az érdeklődőket, akik ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2024/25-es évadának tervezett bemutatóit. Míg a bérletesek délelőtt előbemutatón tekinthetik meg a Víg125 című négyrészes, játékfilmes elemekkel gazdagított dokumentumfilmet.

A Ditrói Mór utcában 14 órától várják az érdeklődőket, hogy a társulat és a közönség együtt ünnepelhesse meg a Vígszínház 128. születésnapját. A kültéri programok vetítéssel és dedikálással kezdődnek. Többek között megtekinthető az Így készült a Pinokkió című werkfilm. A nagyszabású produkció keletkezéséről és próbafolyamatáról készült filmben bemutatják az izgalmas műhelymunkát, megismerhetik a szereplők és az alkotók gondolatait, de még a bálna kilétére is fény derül.

Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója 15 órától ismerteti a következő évad tervezett bemutatóit. Ezt követően a társulat tagjai többek között olyan népszerű előadásokból adnak elő részleteket, mint a Pinokkió, A Pál utcai fiúk, A dzsungel könyve, A padlás vagy A nagy Gatsby. A délután folyamán dedikálások, könyvárusítás, szelfi-gép és gyereksarok színesítik az eseménysorozatot, és kedvezményes jegyvásárlásra is lehetőséget biztosítanak.

Az ünnepi programsorozat része a Víg125 című dokumentum(játék)film két zártkörű vetítése is. Az alkotás, amit várhatóan ősszel az MTVA tűz műsorra, bemutatja a Vígszínház 1896-tól 2021-ig tartó 125 éves történetét, felvillantja a fontosabb fordulópontokat, az örömteli és fájdalmas pillanatokat. A kincset érő dokumentumokkal, soha nem látott archív felvételekkel, interjúkkal és előadásrészletekkel illusztrált filmben a kulisszák mögötti történeteket játékfilmes eszközökkel mesélik el az alkotók. A szereplők és a megszólalók között megtaláljuk a társulat egykori és mai tagjait, a főszereplő pedig maga az épület, vagyis a Vígszínház.

Részletes program: https://www.vigszinhaz.hu/Vigmajalis_2024

Facebook esemény: https://fb.me/e/4a1jW9fS7

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője