2026. március 22., vasárnap - Beáta

Konferenciák

XI. Épületszerkezeti Konferencia: Műemlékeink – a közeli és a régmúlt épített öröksége, 2021. november 23.

982

Rendezvényünk 2010-ben Gábor-konferenciaként indult, aztán Épületszerkezeti Konferencia-sorozatként nőtte ki magát. Első alkalommal Dr. Gábor László, „Bubu” születésének 100. évfordulóján munkássága előtt tisztelegtünk, majd a következő rendezvények sora az építészmérnöki szakmagyakorlás elméletének és példáinak bemutatójává vált. A konferenciasorozat kezdetben egy-egy meghatározott épületszerkezeti témakört járt körül, míg az utóbbi években, egy-egy épülettípushoz kötődtek az előadások.

A kiválasztott épületeket azok építész tervezői ismertették; ezekhez társult az alkalmazott műszaki megoldások épületszerkezeti bemutatása, mindez az egységes és oszthatatlan építész-mérnöki alkotó tevékenység részeként. Valljuk, hogy az építőművészi elgondolások csak akkor eredményezhetnek hosszú távon is megbízható, és jól működő épületeket, ha azok részletképzései is egyenértékűen kiforrottak, kialakításuk megfelel az alkotói szándéknak.

A konferenciasorozat idei témája a régmúlt és a közelmúlt épített öröksége: a műemlékek. Köztudottan, épségben megmaradt műemlékekben szegény ország vagyunk, ezért elengedhetetlen ezek értéktartó megőrzése. A 2021 évi Épületszerkezeti Konferencia az elmúlt időszak kiemelkedő műemlék-épületeinek építészeti és épületszerkezeti felújításának bemutatását tűzte ki célul, de egyes előadások az ezekhez alkalmazott általános épületszerkezeti tervezési elveket is érintik.

IDŐPONT: 
személyes részvétel: 2021. november 23. kedd, 9 óra,
online konferencia-részvétel: november 23-tól november 30-ig, bármikor

HELYSZÍN: BME Központi épület 1. emeleti Díszterem  (1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.), illetve online részvétel

AKKREDITÁCIÓ: 3,5 pont (MÉK 2021/172)

RÉSZVÉTEL: A konferenciát a járványügyi helyzet miatt jelenléti és online formában szervezzük. (Az építészkamarai pontokat a konferencia online követésével is meg lehet szerezni, ehhez a konferencia ideje alatt feltett kérdésekre kell majd helyesen válaszolni a megadott internetes felületen.)

A KONFERENCIA DÍJA (a díj tartalmazza a konferencián való jelenléti vagy online részvételt, és a kiadványt, mely a helyszínen átvehető, vagy postán küldünk el):

Személyes részvétel:
2021. november 18-a éjfélig történő jelentkezés esetén bruttó 9.000 Ft
Ezt követő jelentkezés esetén bruttó 10.000 Ft
(A részvételi díj étkezési szolgáltatást is tartalmaz.)

Online részvétel: bruttó 10.000 Ft 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK, RÉSZLETES PROGRAM  ÉS JELENTKEZÉS >>

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője