2026. január 16., péntek - Gusztáv

Archívum

Elment egy különleges világú cukrász

887

Volt egy cukrász. Tele álmokkal, vágyakkal, szenvedéllyel. Ezer fokon égett, mindent lángra lobbantott maga körül, és ebben a tűzben saját magát is elemésztette. Divéki Balázsnak hívták. A Borsmenta portál megemlékezése alapján most mi is búcsút veszünk tőle.

"Nagyon magasan szárnyalt, és nagyokat tudott zuhanni. De mindig akadt, aki segített neki összeszedni magát. Voltak szép idők, amikor ő volt a Hunyadi tér szíve. Úgy is mondhatnánk: akkora szíve volt, mint a Hunyadi tér. A sokadik újranyitáskor ragaszkodott hozzá, hogy bábosok jöjjenek, és szórakoztassák a gyerekeket vasárnaponként. Úgy is lett. Egyszer azért nem nyitott ki, mert úgy döntött, elviszi kirándulni azt az ismeretlen nénit, aki mindig naphosszat ül egyedül az egyik padon."

"Máskor másért nem nyitott ki: sajnos olykor „halért ment”. Egy vasárnap ebéd után méltatlankodva hívtuk (igen, megadta a telefonszámát), hogy a ChocoDeli csukott ajtaja előtt toporgunk egy barátunkkal, akinek meg akartuk mutatni az ő világra szóló sütijét (mert az volt: világra szóló). Rémülten motyogott valamit a vonal másik végén, hogy menjünk vissza egy óra múlva, lesz valami. Visszamentünk. Vörös szemmel, másnaposan hajolt valami tortaszeletek fölé. Muszáj volt ráigazgatnia még valami extrát. Amit végül elénk tett, nem érte el a Divéki-csúcsot, „csak” százszor jobb volt a kávézók kínálatánál. Mert a Divéki-csúcs megmászhatatlan volt, csak ő jutott föl oda néha. Kis műhelyének nem kellett cégér: az ajtó nyitva állt, a látvány és az illat bevonzott hozzá, s ha már bent voltál, foglyul ejtett. Az ember és a műve."

cukbu2

"Nagyon rég nem láttuk. Nem fognak róla kilométeres nekrológok születni sem a szaklapokban, sem a bulvárban. Mert Balázs nem a reflektorfényben élt, és mert nem lehetett rá építeni. Köztünk élt, és olykor összeomlott. Csapongó volt, megbízhatatlan és ellenállhatatlan. Rettenetesen hiányzik a térről", írja a szakportál nekrológjában.

| Forrás: turizmusonline.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője