2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Hírek

Virtuózok V4+ 2021 – jön az új évad!

1484

Május 31-ig lehet jelentkezni a Virtuózok hetedik évadába.

A műsor komolyzenei tehetségei esélyt kaphatnak, hogy világsztárokkal léphessenek fel, a Virtuózok alapítvány és támogatói révén hangszereket vásárolhassanak, mesterkurzusokon vehessenek részt. A százezer eurós összdíjazású versenyen országonként egy győztest hirdetnek, de közönségdíjak és különdíjak is lesznek.

Milliók ismerhetik meg a jövő klasszikus zenészeit

A Virtuózok az első és egyetlen magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor, 2014-es indulása óta milliók kedvencévé vált. Már a kezdetekkor a magyar közszolgálati televízió egyik legnézettebb műsora lett, 2020-ra pedig átlépte a határokat és a Visegrádi Négyek országaiban, valamint Szerbiában is bemutatták. A nemzetközi sorozat 2021-ben a Visegrádi Négyek országai és Horvátország tehetségeit kutatja, és a következő három évben több európai országba is eljut majd. A műsort idén télen öt ország hét televíziós csatornáján sugározzák majd, és 70 milliós tévés és online elérésre lehet számítani. Magyarországon ismét a Duna Televízióban lesz majd látható, november 19. és december 17. között. A Virtuózok V4+ 2021 műsor idén is az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jöhet létre. A tehetségkutatóval kapcsolatban prof. dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere korábban úgy nyilatkozott, hogy szinte meglepte őt az a színvonal és az a lelkesedés, amellyel külföldön is fogadták ezt a műsort a fiatal muzsikusok. Nemzetközi összefogás eredményeként a zsűriben a részt vevő országok zenei szaktekintélyei ülnek majd. A szuperzsűri tagjai között olyan világhírű sztárvendégek lesznek, mint Maestro Plácido Domingo operaénekes-karmester.

Miért érdemes jelentkezni?

Országonként egy abszolút győztest választ a zsűri, egymással nem versenyeznek az egyes nemzetek, minden jelentkezőnek van tehát esélye a győzelemre. A legtehetségesebb ifjú virtuózok pénzjutalomban részesülnek, valamint szólókoncert-lehetőséget kapnak egy nemzetközileg elismert művész társaságában. Magyarországon kétfordulós tévés válogató lesz az idén, tehát sokkal több magyar tehetség kerül adásba – és kap lehetőséget, hogy ezzel elinduljon a karrierje, hiszen a Virtuózokban nem csak a győztesek nyernek. A Virtuózok V4+ nemcsak egy tévéműsor, hanem valódi tehetséggondozó program. A fiatal versenyzők nemzetközi szakmai zsűri előtt mutatkozhatnak be, zenei karrierjük pedig ezzel elindul.

Korábbi nyertesek

Mindenkinek ismerősen cseng Boros Misi, Balázs-Piri Soma, Lugosi Ali, Teo Gertler és sok más Virtuózok-felfedezett neve. Az ő példájuk mutatja, hogy a műsorban való indulásuk óta többmillió forintos nyereményükön túl rengeteg külföldi és magyarországi koncerttel, a legnevesebb koncerttermekben, legnagyobb karmesterekkel és zenekarokkal való fellépésekkel, mentorálással, hangszertámogatásokkal segíti a fiatal művészek karrierjét a Virtuózok, hiszen a műsor után sem engedik el a felfedezettek kezét, hanem többéves együttműködés veszi kezdetét.

Peller Mariann, a Virtuózok alapítója folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, amivel a fiatal felfedezetteket támogathatják nemcsak a műsor alatt, de azon jóval túl is. A producer minden fiatal tehetséges zenészt arra kér, jelentkezzen a műsorba, mutassa meg tudását, hogy bekerülhessen a Virtuózok nagy, immár nemzetközi családjába.

Jelentkezési határidő: 2021. május 31.

(Forrás: cseppek.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője