2026. július 3., péntek - Kornél

Hírek

Nem kell karanténba vonulniuk a Horvátországból hazatérőknek

828

Újra megnyílhat a magyar és a horvát határ, így már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter videójában azt közölte, hogy a horvát és a magyar miniszterelnök kedden telefonbeszélgetést folytatott egyebek mellett a határnyitásról.

Elmondta: a számok azt jelzik, hogy

a közép-európai országok jól védekeztek, sikerült kontroll alatt tartani a koronavírus terjedését, ami lehetőséget teremt az óvatos nyitásra.

"Márpedig számunkra a magyar emberek életének és egészségének megvédése az elsőszámú szempont, ugyanakkor mivel a magyar emberek kifejezetten fegyelmezetten viselkedtek az elmúlt hetekben és hónapokban a világjárvány magyarországi csúcspontjának időszakában, lehetőségünk van arra, hogy a korábbi korlátozásokat feloldjuk" - hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette, már korábban megnyitották a határt Ausztria, Szlovákia, Csehország, Szlovénia és Szerbia felé, és egyik határnyitás sem okozott negatív fordulatot a vírus terjedésében.

Így péntektől a magyar és a horvát állampolgárok is korlátozásoktól mentesen utazhatnak a két országba mind a hét közös határátkelőhelyen.

Szijjártó Péter azt kérte az emberektől, hogy utazás előtt a helyi járványügyi intézkedéseket, illetve szabályokat minden esetben vegyék figyelembe.

 

(Forrás: www.infostart.hu) 

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details