2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek

Sikeres megállapodást követően, a Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL Rendezvénytechnikai Szolgáltató Kft. -ben, amely a hazai rendezvénypiac egyik meghatározó szereplője.
Az Eventrend Group bérleti szerződést írt alá a Dunapark Kávéház üzemeltetésére a létesítmény tulajdonosaival. Ezek alapján hamarosan megkezdődik a felújítás, amely a kávéház 1-2 hónapos, átmeneti bezárásával jár majd együtt.…
Az utóbbi években a Duna belvárosi szakaszán megjelentek azok a nagy létszámú, „bulihajóként” ismert hajók, amelyek elsősorban szórakoztatást, zenét és italfogyasztást kínálnak a főváros látképét nyújtó dunai panoráma mellett. Ezek…
Bombariadó miatt kellett kiuríteni az éjjel a Budapest Kongresszusi Központot, ahol több ezer ember részvételével tartottak nagyszabású rendezvényt - hívta fel a figyelmet a propeller.hu.
A Valentin-nap az év egyik legromantikusabb – ugyanakkor az egyik legnagyobb elvárásokkal terhelt – ünnepe. Egyre többen döntenek úgy, hogy a zsúfolt éttermek és sablonos programok helyett inkább otthon, nyugodt…
A Grayling, a stratégiai kommunikáció és a Public Affairs egyik vezető vállalata friss, 2026-os globális trendjelentése szerint a közép-kelet-európai üzleti vezetők egyszerre készülnek növekedésre és fokozódó kockázatokra: miközben a régió…
Februárban ismét szerelem költözik a Westendbe: február 13–15. között újra Valentin-hétvégét tart a bevásárlóközpont, ahol nemcsak a romantikus pillanatoké, hanem az élményeké és a játékos meglepetéseké a főszerep. Legyen szó…

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

A színfalak mögött már a túlélésért harcolnak a fesztiválok?

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

Private Health Forum, 2026. szeptember 10.

More details
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője