2025. október 22., szerda - Előd
Az Advent Bazilika tavaly negyedik alkalommal nyerte el Európa legszebb karácsonyi vására címet, ezzel történelmet írt, hiszen soha egyetlen város sem tudta ezt a bravúrt
Az AWB programsorozat első alkalommal 2023. december első hétvégéjén debütált hazánk fővárosában. 2024-ben is szeretnénk erősíteni az AWB ismertségét és egyben hagyományt építeni azzal, hogy advent első
Csak a szeretet: az egyetlen és ősi, időn és téren átívelő, mindannyiunkat összekötő energiáról beszél Magyarország első számú újcirkusz-társulata, a Recirquel produkciója.
Szereted a sóletet, és jól is készíted? Gyere és bizonyítsd be a Hello Buda sólet főzőversenyén, vagy csak simán kapcsolódj ki nálunk egy sólet-kóstolóval!
Tavaly hatalmas bulival ünnepeltük a főváros egyesítésének 150. évfordulóját, de a 151. szülinapra is nagyon készülünk! Néhány ikonikus tavalyi programunk visszatér: idén is lesz Bulivillamos és
November 26 és 29. között rendezi meg a Budapest Fintech Weeket az MBH Fintechlab, a Magyar Fintech Szövetség, az Ergomania designügynökség és a BrightHills.
Több mint négyszáz hazai szállodás részvételével folytatódott a szerdai nyitónapot követően november 7-én, csütörtökön, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tisztújító kétnapos közgyűlése az
Csányi Vilmos etológus, Geszti Péter, Litkai Gergely és az ötletgazda, a 10 millió Fa alapítója, Bojár Iván András, valamint Aszalós Réka erdőökológus és a szervezet
Az elmúlt néhány év inkább a home office-ról szólt, de mind erőteljesebb az RTO-trend, vagyis a return-to-the-office. Nagyon nem mindegy azonban, hogy milyen irodába térnek
A Turizmus.com kiadója idén 10 kategóriában keresi…
A Hifi Show idén, 2025 novemberében immár…
Október 26-án indul a Balatonszabadi RoadShow és…








