2026. június 14., vasárnap - Vazul

Rendezvény Világ

Áram nélkül működik a mágneses eszköz. Haszontalan az autóra felszerelhető vadsípok többsége – állítják az évek alatt készült kutatások. Kiderült ugyanis, hogy sok esetben az

A gazdag hagyományokra visszatekintő, immár 1959 óta a brnói vásárközpontban rendszeresen sorra kerülő nemzetközi ipari vásárt -  több újratervezés után - idén november 8-12.

Szeptember elsejétől ismét elindul a jelentkezés a Red Bull nagyszabású, globális programjára, a Red Bull Basement versenyre, amely nemcsak fejlődési lehetőséget tartogat a diákok számára,

Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos kormányzati program, első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől.

Klasszikus színházi vígjátékokat és komédiákat láthat a közönség az augusztus 27. és szeptember 4. közötti Vidor Fesztiválon Nyíregyházán.

Az Iparművészeti Múzeum a nagy érdeklődésre való tekintettel szeptember 12-ig meghosszabbítja Dresszkód: szecesszió című divattörténeti kiállítását, mely eredetileg e hét vasárnap zárt volna a budapesti

Irodalmi koncertsorozat indul Veszprémben augusztus végén, mely a kolostor-, templom-, kápolna- és várromok környezetét tölti meg élettel. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Romkoncert sorozat

Egynapos fesztivállal és a Best of Balaton legjobbjaival zárják a nyarat a MOL Nagyon Balaton programsorozat szervezői szeptember 17-én Balatonvilágoson a BalatonPart kulturális központban.

Egy különleges program során immár ötödik alkalommal csendülnek fel William Herschel csillagász és zeneszerző művei szeptember 4-én a Svábhegyi Csillagvizsgálónál.

A pandémia miatt tavaly óta kényszerpályára állított kiállításszervező szakma reményeink szerint lassan újraindul. Ideje az üzleti kapcsolatokat személyesen ápolni, újakat generálni, melyhez a kiállítások ragyogó

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője