2026. április 9., csütörtök - Erhard

Archívum

Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos program

833

Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos kormányzati program, első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón bejelentette: az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozásoknál dolgozók vállalati képzéséhez 70 százalékos támogatást nyújtanak, valamint a kieső munkaidőre jutó munkabér 70 százalékát is átvállalja a program. A közepes méretű vállalkozások esetében a támogatás 60, a nagyvállalatoknál 50 százalékos.

Az államtitkár kiemelte, hogy nem ingyenpénzt kapnak a résztvevők, a munkavállalóknak tanulniuk kell, a munkáltatóknak pedig legalább egy évig tovább kell foglalkoztatniuk a vállalati képzési program résztvevőit és a bérüket is a minimálbér növekedésének ütemét meghaladóan kell emelni.

A hazai felnőttképzési rendszer megújítása is segít abban, hogy idén a magyar gazdaság növekedése meghaladja az 5,5 százalékot, valamint a magyar munkavállalóknak tartósan legyen munkája – mondta.

A teljes cikk: Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos program

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

More details
Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője