2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Rendezvény Világ

A pandémia okozta kihívások még éreztetik hatásukat, azonban a magyarországi piacon – adottságainak köszönhetően - további fellendülés várható 2022-ben - fejtette ki a CBRE Hotel

Rendhagyó divatkavalkád várható az Arénában. A 20. század utolsó harmadában, az USA-ban született meg a posztmodern irányzat. Nem csak gyönyörű épületeket, hanem például zenei újításokat, később 

Több mint huszonnégyezer gyerek nyalja majd egyszerre a jégkrémet. Guinness-rekordot készülnek felállítani a Rotary Országos Gyereknapon, ahol összesen több, mint50 településen eszik majd a gyerekek

Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb rendezvénytechnikai cége idén négy európai országban is terjeszkedik: elsősorban az üzleti turizmushoz kapcsolódó események, például konferenciák, kiállítások, találkozók rendezvénytechnikai partnereként kíván meghatározó

Egy év kihagyás után, rendhagyó időben, új helyszínen rendezte meg kiadónk a Turizmus Gálát. A hagyományos, február 1-jei évadnyitó helyett, a járványügyi korlátozások miatt, ezúttal

Ha vállalkozás indítását fontolgatod, tudnod kell, hogy nem elég, ha a saját szakmádban profi vagy. Számos új ismeretet kell elsajátítanod ahhoz, hogy sikerre vidd az

Idén újra a három évvel ezelőtti pompájában tündökölhet a Meglepkék.hu gyermeknapi programja. Május 29-én a gyerkőcök korábban csak plakátokon vagy filmekben látott mesés sportkocsikba pattanhatnak.

Mit jelent az infláció? Milyen módon hat a vásárlók viselkedésére? Hogyan reagáljunk rá a vállalkozásunkban? Mennyire kell újratervezni, árazni? Milyen banki vagy fintech megoldások segíthetnek

Hatodik alkalommal kerül megrendezésre hazánkban a nemzetközileg elismert BSides IT-biztonsági konferencia 2022. május 26-án. Az idei BSides Budapest konferencia összesen 12 érdekes előadással és 4

A Magyar Turisztikai Program Alapítvány szezonnyitó konferenciája középpontjában idén a rendezvényiparban jelenlévő munkaerőhiány és az arra való megoldáskeresés áll. A járványhelyzetből éppen csak kilábaló terület

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője