2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Rendezvény Világ

A távmunka vagy a hibrid munka során a magánéletünk és a szakmai életünk gyakran jelentősen összefonódik. A személyes  hatékonyság nyerő stratégiája az egyensúly és a

A hétvégén több százan jöttek el és álomkörnyezetben újították meg egymásnak tett fogadalmukat.A korábban sosem látott eseményre a nemrég megújult Camponában került sor. A legszerencsésebb

2023. nyár elején a kétszeres Oscar®-díjas Hans Zimmer nagysikerű turnéjával visszatér Európába. A koncertsorozat nemzetközi bejelentésének napján kiderült: a művész 2023. június 5-én 20 órakor a Papp László

A 4. B2W Fesztiválra invitállak, ráadásul az eddigi legnagyobbra! Sztárelőadókkal készülünk, s olyan témákkal, melyek fókuszában most a stabil növekedés, digitális innováció áll, természetesen mindezt

A gazdasági válságok, átrendeződések és a villámgyors technológiai változások következtében folyamatosan jönnek létre olyan új szakmák, amelyek egy korábbi nemzedék számára már idegenül hangoznak: például

Különleges nemzetközi szakmai programmal várja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az innováció iránt érdeklődőket a Balatonfüredi Tudáscentrumban. A június 17-i I. BME Kompetenciavásár azzal

A MENTA az IVSZ és az iparág egyaránt legnagyobb jelentőségű eseménye, amit tartalmilag, témájában is szeretnénk legalább olyan izgalmasra hangolni, amilyen eddig ez az

Az IT – OT integráció során sok kihívással találkozhatunk. A konferencia remek alkalom arra, hogy gyakorlati, valós példákon keresztül nézzük meg, hogy mire is van

Kormányzati szereplők részvételével tekintjük át, hogy az idei évben milyen közvetlen EU-s források érhetőek el innovatív digitalizációs fejlesztésekhez.

A 2022-es év sok új és még több, egyelőre nem ismert változást hoz az adórendszer tekintetében, ezért érdemes beszélni arról, hogy milyen adózási lehetőségek állnak

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője