2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Rendezvény Világ

Érvénytelen lett a háromkérdéses helyi népszavazás vasárnap Tatán; a kezdeményezők az Avalon-csoport Öreg-tó melletti tervezett szállodaépítését szerették volna megakadályozni a Komárom-Esztergom megyei városban.

Dopping nélkül cipeltek több száz kilót. A kilencszeres világbajnok, ifj. Fekete László főszervezésével került megrendezésre múlt hétvégén a Tiszta Erős Emberek nemzetközi csapatversenye Oroszlón.Az erősemberek

Negyedik alkalommal rendezik meg a Balaton északi partjának négy településén a Garten Balaton kortárs művészeti fesztivált. A tíznapos kiállítás- és rendezvényfolyamnak a kortárs képző-

30 éves jubileumi  koncertet ad Budapesten az impozáns budai várban, a Szentháromság téren, a Grammy-díjas tagok sorát felvonultató Mandoki Soulmates. 2022. augusztus 19-én 19:00 órától a

Két év kihagyás után újra várja az önkénteseket a Sziget. Aki aktív részese szeretne lenni az év legkáprázatosabb bulijának, a Sziget Fesztiválnak, itt a lehetőség:

A Tréning Kerekasztal tagjai, Magyarország vezető tréning cégei  konferenciát szerveznek, melyre szeretettel meghívunk.  A program keretében legújabb fejlesztéseinkről és a leginkább aktuális HR kihívásokra adott

Az Édes Napok hazánk legnagyobb édességfesztiválja és egyben legszínvonalasabb szakmai seregszemléje. Mára Európában is jegyzett a legnagyobb hasonló témájú rendezvények között.

Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán a többségi tulajdonnal rendelkező amerikai cégnek és a hazai szervezőcsapatnak adja át az irányítást.

Az alapító tulajdonosoknál maradt 30 százalék várhatóan 2022 év végéig átkerül a 2017 óta többségi tulajdonos amerikai céghez. Lobenwein Norbertet kérdeztük. A 2017-es tulajdonrész-eladásnál

Idén immár ötödik alkalommal került megrendezésre az egyik legrangosabb nemzetközi turisztikai verseny, az International Travel Awards, amely világszinten jutalmazza az utazási, idegenforgalmi és vendéglátó-ipari ágazaton

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője